Az elfogadásért vonulnak utcára.
Úgynevezett Szolidaritási sétát tartanak most vasárnap a mozgássérültek Budapesten, miután néhány napja a Pesti Srácok nevet bitorló kormányportálon minősíthetetlen módon sértegette őket egy Vésey Kovács László nevű Fidesz-propagandista.
A felvonulás vasárnap 16:00 órakor indul a Lánchíd budai hídfőjétől, azaz a Clark Ádám tértől.
Az esemény facebookos leírásában az áll:
“Egy ideális világban nem tűnne fel, ha egy plakáton mi innánk az üdítőt, ennénk a hamburgert, örülnénk a nyugdíjbiztosításunknak vagy egy utazásnak.
Egy ideális világban nem egy üdítővel próbálnának minket eladni. Egy ideális világban azért szerepelnénk a plakátokon, mert mi is ugyanígy itt vagyunk, eszünk, iszunk, öltözködünk, közlekedünk, mint bárki más, abban az ideális világban legalábbis ugyanúgy megtehetnénk mindezeket, mint a többiek.
Egy pár órára mutassuk meg, hogy milyen is lenne ez a világ. Vonuljunk fel közösen és szerepeljünk egy képen. Mindenféle ember, akiket „csupán” egy dolog köt össze: egymás tisztelete.
Tarts velünk vasárnap délután! Vonuljunk együtt: mozgássérültek és épek, bármiféle kapcsolatban élők és szerelmet érzők, bárki, aki kirekesztettnek érzi magát és mindenki, aki elfogadja, hogy sokfélék vagyunk.
Forduljunk egymás felé, tartsunk össze, így vagyunk képesek cselekedni.”
A rendezvény Facebook-oldalát >>ITT<< találod.
Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.