Orbán rendszere teljesen felemésztette az országot. Most nem arról szeretnék értekezni, hogy miként lopnak el száz milliárdokat, és hogy miként pazarolták el az orrszág felvirágoztatásának a lehetőségét, hanem ennél egy sokkal fontosabb dologról.
HOGYAN MÉRGEZTÉK MEG AZ EMBEREK LELKÉT.
Lépten nyomon azt tapasztaljuk az országban, hogy minden szinten, mindenki utánozza a csúcson lévők viselkedését, a “mi vagyunk hatalmon, hát mindent megtehetünk” mentalitást. Mindenki, kivétel nélkül hatalmaskodni akar, a saját kis területén. Ezt csinálja a banki alkalmazott, a kormányzati tisztviselő, a jegypénztáros, az eladő a hipermarketben, a kukás sofőr, mindenki, akinek bármi befolyási is van mások életére.
Amit látnak fent, azt teszik meg kicsibe, mert ugye akkor szabad, meg semmi következménye nincs. Így parkolhat a fideszes önkormányzati képviselő a rokkantak számára fenntartott parkolóba, pláne ha még ráadásul a karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatója is. Minderre a rendszer válasza:
LEB@SSZÁK A RENDŐRT MERT MEGBÜNTETTE!
Legalábbis ez derül ki abból a 11 perces interjúból, ami az Index birtokába került. De ennél súlyosabb dolgok is kiderülnek országink működéséről. A pénzbeli korrupcióról már megtanultuk, hogy az “alkotmányos költség”, most a társadalmi korrupcióról (amikkor nem cserél pénz gazdát, csak szívességek hálózatát tartrják fent) tudtuk meg, hogy azt “differenciált intézkedésnek” hívják a rendőrségen.
De megtudhatjuk azt is, régebben birságolási kvóta volt a rendőrségen, vagy hogy teljesen jogszerűtlenül kerülhetik ki a rendőrök az ilyen differenciált intézkedésekért cserébe a várólistákat a kórházban! Tévedés ne essék, nem sajnáljuk tőlük ezt, de egy normális országban, mindenkinek kivétel nélkül, alapesetben járna az ilyen egészségügyi ellátás!
Érdemes végighallgatni a felvételt, hogy az orvos a jogszerű feljelentést hogyan torolja meg, a kapitány hogyan próbál túlélni a rendszerben, a rendőr hogyan próbálja elmagyarázni az egész helyzet lehetetlenségét, mind-mind az egyéni túlélési stratégiák megnyilvánulása.
Pedig, a helyzet megalázó mindenkinek, de a lelkek legyilkolása már ott tart, hogy nem közösen próbálják megváltoztatni az országot, hanem egyénileg próbálnak túlélni, mert a saját területükön ők a hatalom. Úgyanúgy, mint fent a Budai Várban.
Van ezzel egy probléma, amit még nem vettek észre a rendszer üzemeltetői. Addig működik a NER, amíg az emberek nagyobbik része ha nem is elégedett, de legalább nem elégedetlen és nem elkeseredett. De a mérleg könnyen átbillenhet, ha minden szinten az egyéni érdekek írják felül a társadalmi érdeket. Egyszer elég lesz, és lehet hogy a forradalom majd a TESCO-ban tör ki, mert ott kerül a pohárba az utolsó csepp, vagy éppen a rendőrség vagy kórház előtti parkolóban.
Bárhol elpattanhat az utolsó idegszál.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.