A magyar jövő Debrecenben épül. Állítólag. “A kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának...
Állítja, csak technikai segítséget nyújtott. A 168 Óra több forrásból is úgy értesült, hogy Szalay Tamás Lajos, a Népszabadság egykori újságírója, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő...
Semmi nem volt igaz abból, amit összehordtak róla. Nagyon fájt a kormánynak, amikor a népszerű ellenzéki műsorvezető tavaly beszállt a politikába, hogy...
Az EU-ban már felébredtek az emberek. Közzétette az Európai Bizottság a korrupcióról készített legfrissebb, 2019 decemberében végzett Eurobarométer felmérés eredményeit, amelyeket az Eurológus ismertetett. Európa-szerte 28 ezer embert...
Újabb megnyilvánulást tett a kormányszimpatizáns publicista, aki eddig is büszkén hirdette, hogyan lőne agyon “ponyvaregényes kéztartással” minden nem fehér bőrű embert, akik kétes...
Karácson Gergely főpolgármester segíteni próbál a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegén, azokon, akik otthonukat vesztve az utcán kénytelenek élni. Ezt a törekvését azonban még a...
A MÁV hivatalosan ideiglenes járványügyi menetrendnek nevezett terve szerint összesen 34 szakaszon csökkentik radikálisan a vonatok számát. Tizenkét helyen napi egyetlen járatpár marad...
„Laptopprogram, 9 évfolyamos iskola, modern idegennyelvi oktatás, korszerű szakképzés és a jelen kihívásaira megfelelő választ adó nemzeti alaptanterv – ez a magyar...
A kormány benyújtotta a 2021. évi költségvetést, amely ugyan gazdaságmentő költségvetésnek neveznek, de leginkább mégis az önkormányzatok megsarcolása a legjellemzőbb tétele a...
Vea Jourová a nemzeti konzultáció egyik kérdése kapcsán, ami azt állítja, hogy „Brüsszel arra készül, hogy megtámadja a magyar alkotmány bevándorlással kapcsolatos...