A diktátor-törvény bizottsági vitájában a Népszava szerint Balla György, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a rémhírterjesztés szigorítására vonatkozó jogszabály NEM AZ ELLENZÉKI SAJTÓ...
Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás lett a kormány minősítése nyomán, hogy az állam 17,4 milliárdért megvette Mészáros Lőrinc érdekeltségétől a Mátrai Erőmű 73 százalékát....
Az MSZP-frakció tagjai úgy döntöttek, hogy fizetésükből képviselőnként 1 millió forintot, összességében 15 millió forintot ajánlanak fel tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére...
„Gondoljunk bármit erről a kormányról, magától értetődő, hogy az ország akkor fogja a válságot kihordani, ha a védekezésben a kormány sikeres. Mindenkinek...
Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalára posztolt egy képet, amelyen az látható, hogy a kíséretével éppen megérkezik Bulgáriába. – írja a 168ora.hu. Igen,...
A környező országokhoz képest Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését – mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője...
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslat csökkenti az emberek biztonságát. Közleményben ment neki a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatnak...
Ezen a héten jelent meg a Magyar Közlönyben a legfrissebb gazdaságvédelmi célú kormányrendelet a végrehajtások felfüggesztéséről. Az intézkedés csak a folyamatban lévő...
A népjóléti bizottság elnöke, országgyűlési képviselői fizetéséből a koronavírus járvány elleni küzdelemre ajánlott fel 1 millió forintot. “Egymillió forintot ajánlok fel a...
Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos...