Politika

Ez őrület! Orbán „dobókockával” dönt az intézkedéseiről!

Pestibulvar.hu

Belegondolt már valaki, hogy a Fidesz vajon miért cáfol hevesen olyasmit, amit később aztán mégis bevezet? Ilyen volt például az iskolabezárás, amiről Orbán Viktor március 13-án reggel még azt mondta, hogy nem indokolt. Majd aznap este bejelentette, hogy mégsem kell a gyerekeknek iskolába menniük. (A Tv2 kínos helyzetbe is került a gyors váltás miatt, mivel pont akkor kezdték harsogni, hogy milyen káros lenne az oktatási intézmények bezárása, amikor Orbán ezt bejelentette…)




 

Nagyjából ugyanez történt a kijárási korlátozással. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége március 15-én javasolta a lakhelyelhagyás korlátozását, amit Kovács Zoltán államtitkár otrombán csak „politikai akciónak” nevezett és az operatív törzs is tagadta, hogy ilyet terveznének. Ezek után pénteken kiderült: Orbán mégis elrendelte a számtalanszor cáfolt kijárási korlátozást. Úgy, hogy az előző nap kormányinfót tartó Gulyás Gergely miniszter erről egy mukkot sem szólt!

 

Az előbb letagadott, majd azután végrehajtott intézkedéseket látva nagy biztonsággal állítható:

MAGA A FIDESZ KORMÁNY SEM TUDJA, MIT FOGNAK TENNI A KÖVETKEZŐ NAP!

 

S hogy akkor mégis mi alapjáén cselekszenek? Mikecz Dániel, a Republikon Intézet politológusa a Népszavának azt mondta: a Fidesz a járványveszély idején is folyamatosan közvélemény-kutatásokat végez, és ez alapján változtatja az álláspontját akár egyik óráról a másikra! Vagyis nem egy előre kidolgozott szakmai forgatókönyvet hajtanak végre, hanem a közhangulat elvárásainak igyekeznek eleget tenni! A kormány az iskolák bezárásakor a tömeges nyomásnak engedelmeskedett, és ugyanígy tesz most, a kijárás korlátozásának bevezetésekor is. Vagyis járvány ide vagy oda,

A FIDESZ NEM AZ EMBEREKET VÉDI, HANEM A SAJÁT NÉPSZERŰSÉGÉT!

 

Dermesztő belegondolni, hogy az ország vezetésének egy ilyen vészhelyzetben fogalma sincs, hogy mit kellene tennie. Talán a védőmaszk viselése körüli vita is csak emiatt van? Ezt is a közvélemény-kutatások alapján döntik el?

SARLATÁN ÉS ÉLETVESZÉLYES ORBÁN ELJÁRÁSA! EZ OLYAN, MINTHA DOBÓKOCKÁVAL DÖNTENÉ EL, MI LEGYEN!

 




Egy ilyen járványhelyzetben a szakemberek ajánlása alapján kell intézkedni, nem pedig azt nézni, hogy mi hoz nagyobb népszerűséget! A Fidesz nem kísérletezhet egy egész ország életével! Nem hozhat egymásnak ellentmondó intézkedéseket, mert ezzel veszélyeztetik az emberek egészségét és életét!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top