Legutóbb 2014-ben cserélt profilképet hivatalos Facebook-oldalán Orbán Viktor. Az akkori képén még az előző miniszterelnöki irodájában pózolt (a parlamentiben), elmélyült arccal körmölt...
Az ország kertészmérnöke 100 éves volt. Az egész ország által ismert és szeretett kertészmérnököt, írót és televíziós műsorvezetőt, Bálint Györgyöt 101....
A kormányfő ezúttal is rendkívül fontos dolgokat mondott a Kossuth rádióban. Hallgatóságát rögtön azzal a poénnal rázta fel hogy „a magyar...
A Jobbik elnöke hangsúlyozta, egy országot nem lehet nemzeti konzultációval és közmunkával felemelni. Az Eurostat felméréséből kiderült, hogy a magyarországi egy...
A rapper rendkívül cinikus videóban szólt be ismét a Petőfi rádiónak, és (már szintén nem először) kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban is, ahogyan...
A Magyar Hang eredetileg egy közös Jakab-Ungár interjút szeretett volna összehozni, ám a Jobbik elnöke leszögezte, ő nem Ungár Péterrel akar beszélgetni,...
Egészen a XX. századig nyúlik vissza. A Fidesz mostanság ilyen dolgokat szeret posztolni a közösségi médiában: Régen meg ez a stílus...
Bizonyos Patrubány nevű villamossági szakértőtől – aki hajdanán egy bukaresti félvezetőket gyártó üzemben építette a román szocializmust – származik a mondás: ”...
A magyar egyészségügyi rendszer jobban teljesített a járvány kezelésében, mint a nyugati egészségügyi rendszer – mondta Orbán Viktor kormányfő a szokásos pénteki...
Rácz Zsófia, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár négy hónapon keresztül egymás után mondta le a találkozóját a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozatával. A...