Egyelőre csak a sufnituning segít, az orosz szerelők ugyanis hazamentek. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közösségi oldalán azt írja, egy “gyanúsan konstrukciós” hibára...
Az előtte ülő Németh Szilárdnak a vércukra is leesett az okítástól. “Amit önök tettek az elmúlt hetekben, az borzalom” – értékelte a kormány...
Megalázóbb módon még nem váltottak le minisztert, mint ahogy azt Orbán Viktor teszi Kásler Miklóssal. Az emberi erőforrások tárcavezetőjéről már évek óta...
A kormány jelenlegi terve, miszerint felső korlát nélkül adnák a 13. havi nyugdíjakat, rendkívül igazságtalan. Ezzel a nyugdíjszakértő is egyetért, hisz így nem...
Nemrégen mi is megírtuk, hogy Belgrádban Orbán bejelentette, hogy akár már ebben a hónapban visszaadhatja a rendkívüli felhatalmazását. Mindezt megerősítette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget...
Nagyjából mindenkinek világos, aki az utóbbi években kapcsolatba került az egészségügyi rendszerünkkel, hogy finoman fogalmazva is, nem a legjobb teljesítményt nyújtja. A...
“Milyen világ ez?” – tette fel a kérdést Magyar György annak kapcsán, hogy az elmúlt időben két embert is ártatlanul hurcoltak el...
Petíció indult az augusztus 20-i tűzijáték idei eltörléséért a szabadaHang felületén. Két nap alatt meglepően sokan, TÖBB MINT 23 EZREN ÍRTÁK ALÁ A NYILATKOZATOT....
forrás
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki szerbiai látogatása során vetette fel, hogyha ebben az ütemben zajlik a járvány elleni védekezés hazánkban, akkor feloldhatóvá válik a...