A miniszter szerint azért tudunk segíteni, mert mi maszkokat vettünk Kínától, és már gyártunk is itthon. Szijjártó Péter védőfelszerelés-szállítmányt kísért el Moldovába...
Minderről a Demokratának értekezett Kövér László A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan...
Bár a tanácskozás hosszúra nyúlt, a várt áttörés, hogy a kormány és az ellenzék érdemben elkezd együttműködni, nem történt meg. – írja a 168ora.hu....
Az egyik legismertebb magyarországi kampányguru, Bruck Gábor, a Népszavában megjelent elemzésében azt fejti ki, hogy szerinte Orbán már nem tud választást nyerni....
Müller Cecília országos tisztifőorvos megfutamodott, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pedig el sem ment az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésére –...
Az egészségügyi hatóság szerint mindössze 20 százalékos a teszt találati aránya, a kínai cég vitatja ezt. – írja a nepszava.hu. “Megbízhatatlannak és használhatatlannak”...
Minden idők legnagyobb gazdaságvédelmi programjának megvalósítása zajlik Magyarországon annak érdekében, hogy a gazdasági élet is minél hamarabb újraindulhasson. – írja az origo.hu. Orbán...
A járvány hazai megjelenésével még nehezebb helyzetbe kerültek a hátrányos helyzetű diákok. – írja közleményében Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja. Miközben...
A Jobbik elnöke az ATV Egyenes beszéd c. műsorának vendége volt kedd este, ahol Orbán Viktor felelőssége volt a fő téma. “Amikor...
Kovács leginkább akkor aktív, ha imádott vezére védelmére kell kelni. Ilyenkor rendszerint fröcsögve rittyent egy „ütős” tweetet, amiben jól megmondja. Most azonban...