Váratlan fejlemény. Facebook-oldalán, fényképekkel illusztrált posztban számolt be róla vasárnap Vágó István, a DK elnökségi tagja, hogy Orbán Viktor II. kerületi, Cinege úti házánál járt,...
Az elmúlt évek legnagyobb horderejű botrányára tenne pontot Gyurcsány Ferenc pártja. Múlt héten derült ki a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság ülése...
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a...
A Jobbik elnöke Facebookon reagált Orbán mai propagandarádiós (le)szereplésére. Jakab kiemelte, szó sincs már arról az üzemanyagárakkal kapcsolatban, amit Orbán még...
A kampány már pörög: nyugdíjprémiummal, minimálbér emeléssel indult az etetés, de megy majd még szó szerint is. De biztos, ami biztos, a...
Közösségi oldalán osztotta meg vasárnapi nyílt levelét Ujhelyi István EP-képviselő, aki kemény szavakat használva bírálta a járványon nyerészkedőket. Az MSZP-s politikus...
Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szombaton részt vett a szocialisták választmányi ülésén, ahol fölkérte Komjáthi Imrét, hogy legyen összekötő kapocs a szakszervezetek...
Habár Orbán Viktor gyűlöletkampányt folytat a migránsok ellen, csak 2019-ben Orbánék több mint 55 000 migránst telepítettek be Magyarországra. A magyar...
A helyreállítási terv befogadásáért azt kérik többek között, hogy a kormány nevezze meg az uniós agrártámogatások tíz legnagyobb magyarországi kedvezményezettjét. Pénteken hivatalos...
Bármelyik árufeltöltő ma többet keres, mint egy egyetemi oktató- hívta fel a figyelmet Brenner Koloman, aki Sopron és környékén lesz a közös...