Míg korábban jellemzően egyéb ellátóhelyekről, szociális intézményekből kerültek be hozzájuk idősebb betegek, most alapvetően otthonukból szállítanak be középkorúakat. Több esetben azonban már...
„Nem diktatúrában élünk”, ezért nem lesz kötelező az oltás – fogalmazott Orbán Viktor pénteken a közrádiónak tett nyilatkozatában. A miniszterelnök továbbra is...
Átalakítják az egyetemi rendszert, hatalmas közvagyont tolnak ki alapítványokba. Szerdán nem sokkal éjfél előtt benyújtották a törvényjavaslatokat 11 újabb magyar egyetem “modellváltásáról”....
A szakszervezet szerint a háziorvosokat sem tájékoztatták megfelelően az oktatási-nevelési dolgozók soron kívüli oltásáról. Csütörtök óta tart a korábban regisztrált óvodai és...
A templomok ugyan zárva vannak, ennek ellenére a lelkészek folyamatosan végzik szolgálatukat. Azzal, hogy elmennek a betegekhez, illetve temetnek, nap mint nap...
Míg az üzletekben négyzetméter alapú korlátozásokat tervez a kormány, addig egy átlagos iskolai tanterem 40 négyzetméteres, ahol 25 vagy akár 35 gyerek...
Indul a jobboldal halálkampánya. A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak –...
Pető Péter, a Népszabadság egykori főszerkesztő helyettese Facebookon 4 hír szemlézésével egyszerűen levezette, hogy hazudik a Fidesz. Íme: Hír1. “Tízezer forintos,...
Higgyék el, már csak két-három hét lesz nehéz. Higgyék el – mondta tegnap este a „köztévében” Orbán Viktor. Mondta úgy,...
Csak egy kérdés… Mai hír, hogy az Orbán-kormány szolidaritásból Pfizer vakcinákat ajánl fel más uniós országoknak. Történik ez akkor, amikor...