Szerinte ez nem pártpolitika, de Gyurcsányért azért még sosem imádkozott. Május végén Orbán Viktor születésnapján már szinte hagyomány, hogy a lelkes hívők szentmise keretében adnak hálát...
Parragh László után szabadon. – Móricka, mondd, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Télen medve, nyáron tanár – ez vicc jelent...
Elégedett az új negyedik hellyel. “Amikor az angolokat megvertük szombat este, ott 5-6 akadémista játszott a válogatottban és mi is tudtunk adni...
Fontos felkérést teljesített Szijjártó Péter, azonban arra, ami a női kézilabda díjátadón várta, nem volt felkészülve a külgazdasági és külügyminiszter. Nemrég ért...
Megdolgoztak érte. Több kormánypárti közszereplő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Bayer Zsolt publicista is felkerült az ukrán nacionalista Mirotvorec nevű internetes portál feketelistájára. Ezt azzal indokolták, hogy a...
Belebegtették, mire számíthatunk. A Magyarország Kormánya nevű Facebook-oldalon olvasható bejegyzésben bejelentették, június közepén egyenként fog dönteni az árstopokról a kormány. A posztból az is kiderült, hogy...
Az eset hétfőn délelőtt történt. Petrovai László XVIII. kerületi alpolgármester Facebook-oldalán számolt be róla, hogy pünkösdhétfőn, a délelőtti órákban kigyulladt a XVIII. kerületi önkormányzat...
Józsefváros polgármestere nem tudja, miből fogják kigazdálkodni a plusz terheket, miután az önkormányzatok kikerülnek a rezsivédelemből. Vasárnap közölte Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter,...
Több mint százezer gyerek helyben nem jut hozzá semmilyen háziorvosi ellátáshoz. Magyarországon minden ötödik gyerek szegénységben él, és a százezret is meghaladja...
Szegény Lázár Jánosnak 15 plusz oldalra volt ahhoz szüksége, hogy minden ingatlanját (legalábbis a saját nevén lévőket) felsorolhassa vagyonnyilatkozatában. De sajnáljuk… ...