Politika

Brutálisan megszívatja a Fidesz az őket éppen most is védő rendőröket

Pestibulvar.hu

Újabb dokumentum került az Index birtokába, ami azt bizonyítja, hogy a mai napig pénz helyett szinte kizárólag szabadidővel váltják ki a szabolcsi rendőrök túlóráit.






 

A portál már többször cikkezett a törvénysértő gyakorlatról,  amely mai napig folyik, hiába kerültek bizonyítékok napvilágra. A mostani 400 óra túlórát is engedélyező “rabszolgatörvény” fényében igen árulkodó az a javaslat, amit a megyei főkapitányoknak terjesztettek elő. Azt javasolták, hogy  csökkenteni kell az elrendelendő túlórák számát és egy rendőr vonatkozásában a lélektani határt 300 órában határozták meg. Szabolcsban azonban ez is törvényellenesen folyik, mert a rendőrök rá vannak kényszerítve arra, hogy a túlórákért cserébe leginkább csak szabadidőt kapjanak, ne pedig kifizessék számukra a túlórát.

 

Persze, mindennek az oka a rendőrségi költségvetési keret szűkössége, a “dübörgő” gazdaság ellenére. Így több rendőr foglalkoztatására sem, és a túlórák kifizetésére sincs pénz, ami egy feloldhatatlan ellentmondás, mert ha pénzhiány miatt, csak “lecsúsztathatják” a túlórát a rendőrök, attól még nem lesz több szolgálatban álló rendőr az utcákon. Ráadásul, a nem túl magas rendőri bérek esetében is jól jönne a túlóra kifizetése az állománynak.

Ez jól mutatja a Fidesz álságos hozzáállását, a munkáltató és a munkavállaló sosem lesz egyenrangú, a munkáltató, még ha maga az állam, akkor is törvényt tud sérteni a munkavállaló kárára. Nem is csoda, hogy vannak olyan részei az országnak, ahol leszerelési hullám indult meg.

 

Mindezek után, várja a Fidesz, hogy a rendőrök védjék meg a seggüket, őket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top