Politika

Úgy kellenek Orbánnak mint egy falat kenyér: gyökerek a gyökereknél

Pestibulvar.hu

Mint a dögkeselyű csapott le a Mi Hazánk mozgalom a Jobbikra és annak szavazóira, miközben a párt a megszűnés határán van a kiszabott ÁSZ bírságok miatt. Felerősödött a hangjuk, magabiztosak lettek, ami nem kicsit köszönhető az egyre inkább meglátszó kormányzati hátszélnek.






 

Ne is legyen senkinek kétsége: a Fidesznek szüksége van arra, hogy legyen a magyar közéletben egy vállalhatatlan, teljesen szélsőjobboldali párt, amihez képest úgy néz ki, hogy ő középen helyezkedik el. Amíg a Jobbik ezt megtette, nem volt vele semmi baj. Amint elkezdte veszélyeztetni a Fidesz centrális helyét, szőnyegbombázással támadták a pártot, és úgy tűnik, sikerült is a földig rombolniuk. Jelen pillanatban a megszűnés határán billeg a párt.

 

Dúró Dóra a Mi Hazánk mozgalom elnökhelyettese pedig a sajtótájékoztatóján meg is adta Orbánnak amire szüksége van, visszatért a Jobbik megerősödését jelentő gyökerekhez:

AZ ELNÖKHELYETTES HANGSÚLYOZTA: PÁRTJUK AZ EGYETLEN PÁRT, AMELY SZERINT VAN CIGÁNYBŰNÖZÉS”. A MI HAZÁNK A HARMADIK GYERMEKTŐL MUNKÁHOZ KÖTNÉ A CSALÁDTÁMOGATÁST, KORRUPCIÓELLENES ÜGYÉSZSÉGET HOZNA LÉTRE, NÉPSZAVAZÁST TARTANA AZ EU-TAGSÁGRÓL ÉS – BEVEZETNÉ A HALÁLBÜNTETÉST.

 






Így kell ezt csinálni, szépen kimondatni valakivel jó pénzért a vállalhatatlant, és utána körbenézni ártatlan tekintettel: Ugye, hogy mi milyen kulturáltak vagyunk? Ja, hát ezekhez képest nem nehéz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top