Politika

Folyamatosan épül le az egészségügy – most a hatvani kórház került bajba

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Kritikus a helyzet a hatvani Albert Schweitzer Kórházban, tudta meg az RTL Klub Híradója. Egy néző által küldött levél rámutatott, hogy a kórház összes betegszállítója felmondott, mivel rengeteget kellett dolgozniuk nagyon alacsony bérért.






 

A híradó nézője levelében írt arról is, hogy

“A DOLGOZÓK A FEBRUÁRI RÖVID HÓNAPBAN 310 ÓRÁKAT DOLGOZTAK A LÉTSZÁMHIÁNY MIATT”.

 

Ráadásul mivel egészségügyben dolgoznak, ki vannak téve fertőzésveszélynek is, amiért nem kapnak külön pótlékot.

FIZETÉSÜK NEM ÉRI EL A NETTÓ 100 EZER FORINTOT SEM, EZÉRT SZINTE KIVÉTEL NÉLKÜL TÖBBLETMUNKÁT VÁLLALNAK.

 

A Független Egészségügyi Szakszervezettől úgy értesült az RTL Klub, hogy a betegszállítók azért hagyják ott a kórházat, mert nagyon kevés fizetést kapnak, annak ellenére, hogy rendkívül sokat, havonta több mint 300 órát dolgoznak.

 






A kórház az RTL Híradó megkeresésére azt mondta, hogy a betegszállítókat mihamarabb pótolni fogják. A riportban megszólalt Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki elmondta, hogy a kórház már augusztusban is létszámhiánnyal küzdött,

AKKOR A BETEGSZÁLLÍTÓKAT KÉPEZTÉK ÁT MŰTŐSSEGÉDNEK,

ami után összesen négy betegszállító maradt az intézményben.

 

 






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top