Külföld

Netanjahu: Irán hazudott, mégis atomfegyvert fejlesztettek

Irán hazudott, és nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott, ezért az iráni atomalku hazugságon alapult – állította az izraeli hírszerzés által megszerzett bizonyítékokra hivatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfő este az MTI beszámolója szerint.

 

Az izraeli tévécsatornák élő adásban közvetítették a kormányfő bejelentését, amelyben azt állította, Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum 55 ezer oldalnyi dokumentuma, illetve bizonyító erejű fotók és videók, ezek szerint pedig Teherán hazudott, mert az Amad projekt keretében nukleáris bombát próbált előállítani. A dokumentumokat Netanjahu állítása szerint az Egyesült Államokkal is megosztották.

Irán még a megállapodás után is megőrizte és bővítette az atomfegyverprogramját későbbi használatra

– mondta az izraeli miniszterelnök a Guardian szerint.

 

A Netanjahu által ismertetett állítólagos bizonyítékok szerint az irániak öt darab, ballisztikus rakétával célba juttatható, a hirosimai bomba ötszörös erejével rendelkező robbanófej megtervezésén és előállításán dolgoztak, ami “meggyőző bizonyítékot” szolgáltat arra, hogy hazudtak terveikről a nemzetközi közösségnek.

Netanjahu felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy “megfelelő döntést” hozzon a közeli napokban, amikor a 2015-ben aláírt nemzetközi atomalku megújításáról hoz döntést.

 

A hatalomra kerülése után Trump többször is  belengette , hogy felmondja az Obama-éra egyik legnagyobb külpolitikai sikerének tartott alkut, de végül idén januárban mégis  haladékot adott neki. Ugyanakkor azt ígérte, hogy ha május 12-ig a megállapodás európai résztvevői nem hozzák helyre az alku” borzalmas hibáit”, nem fogja újra meghosszabbítani.

 

Gyermeteg és nevetséges játszmának nevezte hétfőn Abbász Arákcsi iráni diplomata, a teheráni külügyminiszter politikai helyettese Benjámin Netanjahu bemutatóját. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy mindössze régi állítások újracsomagolásáról van szó.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top