Hegedűs Zoltán volt hódmezővásárhelyi alpolgármester még a múlt csütörtökön egy mosolyjellel, egy tűző nappal és egy üveg pezsgővel tűzdelt Facebook-bejegyzésben adott hírt arról, hogy a városi közgyűlés elfogadta a Járható Vásárhely Program, így pedig 48 utca és 21 járda felújítását támogatják még ebben az évben.
A Járható Vásárhely Program arról szól, hogy egymilliárd forintért járda-és útépítést végeznek a városban. Párthovatartozástól függetlenül mindenki támogatja, beleértve magát Márki-Zayt is, akinek szerepelt a választási programjában, a polgármester állítása szerint azonban egyszerűen nem áll Hódmezővásárhely rendelkezésére a szükséges keret, a képviselő-testületi többség pedig szeretné csődbe vinni a várost. Csütörtökön a költségvetés biztosításáról tartottak egy önálló szavazást, amelyen Márki-Zay és még három politikus valóban nemmel szavazott, de ez a szavazás nem a Járható Vásárhely Program létjogosultságáról szólt. Márki-Zay korábban egyértelművé tette, hogy támogatja a projektet, de a megvalósításához meg kell teremteni a megfelelő jogi, műszaki és pénzügyi feltételeket. Kedd délután Hegedűs jelentkezett is a mindent tisztázó videóval, de nagyvonalúan átsiklott afelett, hogy a múlt csütörtöki Facebook-bejegyzésében még nem tett különbséget a két szavazás között.
A Járható Vásárhely Program egymilliárd forintjáról szóló döntéssel párhuzamosan a fideszes többség megvonta Márki-Zay Péter rendelkezési jogát a 100 millió forintot meghaladó pénzügyi források felett.
Hódmezővásárhelyen február 25-én tartottak időközi polgármester-választást, amelyen a függetlenként, de teljes ellenzéki támogatással induló Márki-Zay simán legyőzte Hegedűst.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.