Belföld

Gyomorforgató telepre csapott le a Nébih

24.hu

Több mint két tonna jelöletlen állati mellékterméket, 530 kilogramm nem nyomon követhető hús és húskészítményt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei kistermelőnél, az ügyben hatósági eljárást indítottak, és bírságot szabnak ki.

 

A Nébih szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint a töki állattartó és húskészítményeket gyártó kistermelő két telephelyének egyikén több állatfajt is bejelentés nélkül tartottak: a dokumentumok szerint csak juhokkal foglalkozó telepen 56 sertést, 5 szarvasmarhát és 3 kecskét is találtak.

 

A két helyszínen 89 háziállat forgalmi korlátozását, 530 kilogramm élelmiszer és több mint 2000 kilogramm élelmiszer-hulladék forgalomból való kivonását rendelték el azonnali hatállyal.

 






A telepeken 9 jelöletlen állat is volt, és az állatok állategészségügyi státuszát igazoló diagnosztikai dokumentumokat sem tudta bemutatni a kistermelő. Mivel az állatok egészségi állapota ismeretlen, a hatóság a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék összes egyedére azonnali hatállyal elrendelte a forgalmi korlátozást.

 

A kistermelő az élelmiszer-hulladék gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, a tárolt nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék nyomon követését nem biztosította és a hulladék kezelésére vonatkozó kötelező nyilvántartást sem vezette – közölte a Nébih.

 

 






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top