Belföld

Merénylet a bírói függetlenség ellen – elképesztő ötletei vannak Orbánéknak

© HVG

Két kormányzati ciklus után lényegében egyetlen független intézményrendszer bevétele maradt hátra a Fidesznek: az igazságszolgáltatásé. Az újabb kétharmad birtokában a bíróságok bedarálása csupán idő kérdése – írja e heti számában a HVG.

 






Az előző kétharmados parlamenti többség ciklus közbeni elolvadása volt az oka, hogy a regnáló hatalom számára kényes ügyeket tárgyaló úgynevezett közigazgatási bíróságokat a Fidesz eddig még nem tudta létrehozni. Ezek a politikai indíttatású különbíróságok hatásköröket vonnának el már meglévőktől. Itt határozhatnának az állami szervek, például az MNB, a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy éppen a Médiatanács intézkedéseinek jogszerűségéről, konkrétan például olyan ügyekben is, hogy ki milyen rádiót, tévét működtethet. A különbíróságokon dőlne el az is, hogy az állam mit titkolhat el, ugyanis a közérdekű adatok kiadása miatti perek is oda tartoznának. És persze választási ügyekben is ott mondanák ki a döntő szót.

 

A Fidesz elszántságát jelzi, hogy a különbíróságokra vonatkozó jogszabályt korábban már feles törvényben is megpróbálta átnyomni a parlamenten, ami azonban – épp emiatt – fennakadt az alkotmánybírósági rostán. Az efféle akadályok mostanra elhárulhatnak a hatalom útjából. A bíróságokon csaknem kész tényként számolnak azzal, hogy rövidesen megalakulnak az új különbíróságok. Ehhez képest csupán technikai kérdés, hogy a bíróságok szervezeti igazgatását az Igazságügyi Minisztérium alá rendelnék, a mind gyakrabban magyarázkodásra kényszerített Országos Bírósági Hivatal pedig megszűnne.






 

A HVG úgy tudja, már kész, kidolgozott javaslat van arra vonatkozóan, hogy minden olyan bírót nyugdíjba küldjenek, aki már 1990 előtt ítélkezett, ezzel egy csapásra meg lehetne szabadulni számos kritikus és öntudatos szakmabelitől. Ezek mellett is elképesztő elképzelések futnak – további részletek az e heti HVG-ben.

© HVG

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top