Gazdaság

Negyvenezer képzett dolgozó hiányzik a magyar építőiparból

hvg.hu

Az egekbe szállnak az építőanyagok árai, több tízezer munkás hiányzik, és erőltetett tempóban próbálnak mindent átadni 2019 végéig, de a kormány és az MNB szerint nincs mitől félni.

 

Az új kormány is a lakosság otthonteremtésének segítésére és az ország demográfiai mutatóinak javítására törekszik, hiszen ez a két elem szorosan összefügg – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Lakás Konferencia 2018 című rendezvényen.






 

A portfolio.hu által szervezett konferencián az államtitkár hozzátette: a KSH pénteken kiadott adatai azt mutatják, hogy az idén az előző évekhez hasonlóan az új építésű lakások számának folyamatos növekedésére lehet számítani.

 

Az első negyedévben a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 3,4 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban. Igaz, ez már nem olyan jelentős emelkedés, mint a korábbi hónapokban.

 

Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint a magyar piacon nincs nagy veszély, de kockázati tényezőnek nevezte az építőanyagok árának emelkedését, a munkaerőhiányt – az MNB felmérései szerint 40 000 szakképzett dolgozó hiányzik az ágazatból -, valamint azt is, hogy a beruházók a következő másfél évre koncentrálták az általuk fejlesztett ingatlanok többségének átadását.

 

Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen több résztvevő azt szorgalmazta, hogy a kormány minél előbb vizsgálja meg az 5 százalékos áfakulcs további, 2019. december 31. utáni fenntartásának lehetőségét. A mielőbbi döntésre az ágazat helyzetének normalizálódása miatt van szükség, hiszen a kedvezményes áfakulcs fenntartása megnyugtatná az ágazat szereplőit, és további bővülést idézne elő az építőiparban, vélték a felszólalók.

 


 






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top