Politika

Ehhez már tényleg vastag bőr kell: a Fidesz megint a korrupció mellett szavazott Brüsszelben!

Pestibulvar.hu

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői bárgyú “sorosozással” érvelve rendszerint gyáván tartózkodnak, vagy akár saját pártcsaládjukkal is szembemenve leszavaznak minden olyan kezdeményezést, amely erősíti a civil társadalmat, az emberi jogokat, az európai értékek védelmét, vagy épp – mint legutóbb – a médiaszabadságot.






 

Nem először fordul elő az sem, hogy a korrupcióellenes fellépések kapcsán egyszerűen sunyítanak a kormánypárti politikusok és inkább a korrupció elfedését pártolják szavazataikkal.

 

Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén is ez történt: a Fidesz képviselői (a jobboldali Néppárt képviselőcsoportjából tulajdonképpen egyedül) tartózkodtak az EU pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló 2016. évi jelentés megszavazásakor. Ez utóbbi azért is érdekes, mert volt olyan fideszes képviselő, aki a szakbizottságának ezzel kapcsolatos pozitív véleményét – benne például az Európai Ügyészség fontos szerepével – még támogatta egy korábbi szavazáson; most viszont a fideszes központi előírásnak megfelelően már tartózkodott.

A Fidesz nem támogatta tehát, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok között szorosabb legyen az együttműködés például a sokmilliárd eurós kárt okozó áfa-csalások felderítése érdekében, ahogyan nem támogatták egy olyan elemző adatbázis kiépítését sem, amely tartalmazná a tagállami szabálytalanságokat, például a közbeszerzések kapcsán.

 






A Fidesz nem támogatta az Európai Ügyészség mielőbbi elindulását, de tartózkodásával nem támogatta azt sem, hogy a tagállamokat rászorítsák az OLAF-vizsgálatok eredményeinek hatékonyabb figyelembe vételére és az ezek alapján megtett vádemelési javaslatok számának növelésére.

Vajon miért? – a kérdés költői. dr. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő (MSZP) Brüsszel, 2018-05-09

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top