Lázár mozgolódni kezdett
Orbán Viktor közvetlen környezetéből talán Lázár Jánost ismerik a legtöbben: a cinizmusáról elhíresült korábbi miniszter évek óta hetente tartott kormányinfókat (a kormány hivatalos sajtótájékoztatóját), ahol az épp aktuális ügyekre reagált. Most, hogy a magas pozíció után ismét csak “mezei képviselő” lett, rejtélyes üzeneteket kezdett küldözgetni: csak nem készül valamire az exminiszter?
Érdemes áttekintenünk, hogy pontosan mi is vezetett Lázár János bukásához. Előbb a kirobbanó Vadászkastély-botrány, majd a nagyon ügyetlenre sikerült bécsi “migránsvideó” verte a biztosítékot a nyilvánosságban, de a rossznyelvek szerint a valódi problémát az jelentette, hogy
Orbán Viktor veszélyforrást látott a tehetséges és feltörekvő Lázárban, ezért a választás után első lépése volt eltávolítani a hatalom közeléből.
Lázár nyilvánosan eddig nem emelte fel a hangját sem a döntés ellen, sem azzal kapcsolatban, hogy helyette ősi ellenfele, Rogán Antal lett a miniszterelnök jobbkeze a következő ciklusra. Ugyanakkor a sokadik furcsa lépés után már kezdhet összeállni a fejünkben a kép: Lázár talán csak taktikai visszavonulót fúj, miközben nagy dobásra készül!
Miért gondolhatjuk ezt? Hát ott volt rögtön az első mozzanat, amikor is a parlament leghátsó sorába kérte magát. Ezzel a lépésével már azt jelezte, hogy ő bizony egy a legkisebbek közül, sem köze a kormányhoz, hiszen ő a “nép gyermeke”. Ám efölött még talán el is siklana a tekintetünk, ha nem követték volna újabb lépések ezt a különös kérését.
Nézzék csak meg jobban például az alábbi videót, amelyet Orbán Viktor facebook oldalán tett közzé.
A trükk az, hogy
Lázár János nem szerepel a Fidesz-frakció közös fotóján.
Mintha csak szánt szándékkal jelezné: ő nem kér tovább ezekből az emberekből. Ám a leghajmeresztőbb mégis az a videó, amelyet Lázár személyesen vett föl. Ebben szomorú zenei aláfestésre nosztalgiázva búcsúzik egykori irodájától és a Miniszterelnökség alkalmazottaitól, majd utalást tesz Kossuth Lajos híres “Cassandra-levelére”, melyet Deák Ferencnek írt, külön kiemelve a levél két utolsó
„Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!”
Cassandra ugyanis olyan tragikus sorsú görög jós volt, aki bár látta a jövőt, mégsem hallgatott senki a szavára. Vajon erre célozhat Lázár János? És ha igen, magát tartja Cassandrának, aki időben figyelmeztette Orbán Viktort az elkerülhetetlenre, mégsem hallgattak rá? És mi lehet ez a Titok, amire az exminiszter csak utalgat furcsa rejtvények formájában? Vagy ez pont nem figyelmeztetés, hanem hadüzenet? Nézzék meg önök is a mélabús videót, hátha okosabbak lesznek!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.