Politika

4 milliárdnyi bónuszt osztottak ki Balog Zoltán minsztériumában

hvg.hu

Fejenként átlagosan 2 millió forint bónuszt kaptak az emberierőforrás-tárcánál dolgozók a választások előtt.

 

Az uniós támogatások lehívásának felpörgetéséért összesen 4,268 milliárd forint bónuszt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai – írja a 24.hu a tárcára hivatkozva. Az információkhoz közérdekű adatigénylés útján jutott hozzá a lap.






 

A “céljuttatás” feltétele az volt, hogy a minisztérium teljesítse a munkaterv számait, amelyeket kormányhatározat írt számukra elő. 2017 júniusának végéig 80,5 milliárd forintnyi támogatást kellett lehívniuk az emberierőforrás-fejlesztési operatív programból, az év végéig pedig 244 milliárdot. A rászoruló személyeket támogató operatív programból – írja a lap – ehhez képest elhanyagolható összegeket, 100, illetve 400 millió forintot – irányoztak elő.

 

Az Emmi által kiadott adatok szerint a június 30-i mérési pontig elért teljesítmény alapján 1 588 059 040 forintot fizettek ki bónuszként 2126 főnek.

Az év végi, ám január végére tolt „céljuttatás”-kifizetés 2 680 412 320 forint volt, és 2068 dolgozónak járt.

 

Ahogy korábban – ugyancsak a 24.hu alapján – megírtuk, Lázár János minisztériumában, a Miniszterelnökségen dolgozók is kaptak hasonló jutalmat, ott azonban “csak” 642-en, akik között 1,3 milliárd forintot osztottak szét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top