Egy olvasónk azt írta, hogy
Fótot elérasztotta a szemét. Szombatra meg volt hirdetve a lomtalanítás minden újságban, de azt, hogy ez végül mégsem valósul meg (többszöri halasztgatás után), azt csak az interneten terjedő posztokból tudták azok, akik egyáltalán nézik azt. Most a hétvégén a meghirdetett kb. 10 helyre kihordták az emberek a lomokat (köztük veszélyes hulladékokat is), ami most úgy néz ki, hogy egy darabig díszíteni fogja a város több pontját.
Megkerestük a fóti önkormányzatot, ahol megerősítették olvasónk állításait, azonban egy kicsit másképp látják a helyzetet. A polgármester által jegyzett, kérésünkre kiadott közlemény szerint a városban kizárólagosan jogosult hulladékkezelő, a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. május 12-ei és június 2-i időpontban tervezte elvégezni 16 fóti helyszínen a hulladékok begyűjtését és elszállítását. Azonban a cég április 18-án azt közölte az önkormányzattal, hogy a lomtalanítást átmenetileg szüneltetik.
Az önkormányzat szerint
a lomtalanítás elmaradásáról szóló közleményt közzétették Fót Facebook-oldalán, másnap az önkormányzat hivatalos oldalán, majd a városi újságban is, amit minden háztartásba eljuttatnak.
Tehát a háztartásokba külön nem dobáltak be értesítést a lomtalanítás elmaradásáról.
![](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/uploads/2018/05/20089170_68c3586e8323de2486979b73d8e4f41a_wm.png)
Fotó: Olvasónk | index.hu
Szombaton így aztán gyűlni kezdett a szemét az utcákon. Olvasónk állításával szemben az önkormányzat szerint nem 10, hanem csak 4 helyszínen van szemét, mintegy 200 köbméter körüli mennyiség. Ezt látva hétfő reggel
NÉMETH JÓZSEF ALPOLGÁRMESTER FELJELENTÉST TETT ISMERETLEN TETTES ELLEN A RENDŐRSÉGEN MINDAZOKKAL SZEMBEN, AKIK A LOMTALANÍTÁSI HULLADÉKOT KIHELYEZTÉK A KÖZTERÜLETRE.
Tehát, ha jól értjük, akkor feljelentést érdemeltek azok, akiknek nincs internet hozzáférésük, netán nem olvassák a város facebookos és hivatalos oldalát, sőt nem olvassák a városi újságot sem, és emiatt nem értesültek a lomtalanítás elmaradásáról.
A közlemény szerint a szemét elszállításáról a katasztrófavédelmi megyei igazgatósággal és az FKFV Zrt. munkatársaival egyeztet az önkormányzat, akik megkezdték a helyszíni szemlét, és ígéretet tettek arra, hogy a lomtalanítási hulladékot 72 órán belül ingyen elszállítják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.