Politika

Hivatalosan bejelentették: Jönnek a fideszes csicskabíróságok

nyugatifeny.hu

Nincs visszaút, Orbánék befejezik az önkényuralom kiépítését.

Miután az LMP-nek köszönhetően 4 mandátumot veszített az ellenzék Budapesten, meglett a fideszes kétharmad, Orbánék máris turbófokozatra kapcsolják a törvénygyárat.






 

A magyar kormány arra készül, hogy egy új közigazgatási felsőbíróságot hozzon létre, amely a közszférabeli ügyekkel foglalkozna majd – jelentette ki Trócsányi László igazságügyminiszter-jelölt mai parlamenti meghallgatásán.

 

Trócsányi László | Nyugatifeny.hu

 

Trócsányi az MTI tudósítása szerint kijelentette:

Eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön.

 

Trócsányi visszautasította azokat a véleményeket, hogy „olyan jellegű közigazgatási mutyit” akarnak létrehozni, ami nem a jogállamiság kereteire épül.

 

Trócsányi László miniszteri kinevezését a bizottság 7 igen (Fidesz, KDNP) és 4 nem (Jobbik, MSZP, DK) szavazat mellett támogatta.

 

A Fidesz számára kényes ügyeket tárgyaló közigazgatási bíróságokat a Fidesz az előző parlamenti ciklusban azért nem tudta létrehozni, mert Orbánék elvesztették a kétharmados parlamenti többségét. Megpróbálták egyszerű többséggel is átnyomni, de ezt az államfői vétó után megakadályozta az Alkotmánybíróság. Most már elhárult minden akadály.

Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a különbíróságok hatásköröket vonnának el már meglévő bíróságoktól.






 

Itt döntenének az állami szervek (például: MNB, Közbeszerzési Döntőbizottság, Médiatanács) intézkedéseinek jogszerűségéről, és ide tartoznának a közérdekű adatok kiadása miatti perek is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top