Politika

Orbán bemutatta az új kormány minisztereit, és megismételte, hogy 2030-ig tart ez a korszak

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Letették az esküt az új kormány tagjai. Orbán Viktor bemutatta őket, és megismételte, amit egy héttel ezelőtt a miniszterelnöki eskütételén mondott:

a 2010-2030 közötti időszakot egy időszaknak látja, nem négyéves egységekben.

 

Azt mondta, Európa súlypontja keletre tolódik, mi vagyunk Európa jövője. „Régen álltak olyan jól a csillagok felettünk, mint most, de még csak a munka felénél tartunk. Új kihívásokhoz kellett igazítani az új kormányt.” Biztonsági és szellemi fenyegetésekkel is szembe kell nézni, a migráció hosszú ideig téma lesz.






 

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

 

Szerinte „bajtársi-politikai szövetségként tekintenek magukra, nem egymással versengő politikusok közösségeként. Ez a hatalmas politikai közösség, nem véletlenül vált Magyarország meghatározó politikai erejévé.”

14 tagja van az új kormánynak, Orbán szerint van egy közös szenvedélyük: Magyarország. Mindegyiküket bemutatta néhány mondatban.

Bárfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter feladata lesz, hogy „a stratégiai vagyont megtartsa”.

Pintér Sándornak belügyminiszternek megköszönte, hogy helyreállította a rendőrség becsületét, mostantól miniszterelnök-helyettes is lesz.

Kásler Miklós vállát Orbán szerint különös felelősség nyomja majd, az EMMI vezetése reneszánsz embert követel, erre kevesen alkalmasak.

 

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter lesz, a miniszterelnök szerint évtizedes lemaradást kell bepótolni, mert a szomszédos országok hadseregei jóval előttünk járnak.

Süli János továbbra is a paksi bővítésért felel.

Trócsányi László igazságügyminiszter feladata az lesz, hogy az ország szuverenitását az európai jog területén megvédje, Orbán szerint sűrű évei lesznek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szilárd elvi hozzáállása fontos lesz Orbán szerint.

Varga Mihály nemzetgazdasági kabinetvezetőként miniszterelnök-helyettes lesz, és azt várja tőle Orbán, hogy mindig figyelmeztesse, hogy addig nyújtózkodjon a kormány, amíg a takaró ér.

Palkovics László feladata lesz az innováció, ilyen még nem volt a kormányban, de Orbán szerint a technológiai fejlődésben is nyertesek akarunk lenni.

Nagy István agrárminiszter bemutatásakor Orbán az agráriumot az egyik legfontosabb húzóágazatnak nevezte.

Rogán Antal feladata az lesz, hogy „keresse az emberek és a kormányzat közötti egyetértési pontokat”.

Szijjártó Péter külügyminiszternek Orbán szerint továbbra is nehéz helyzetekben kell majd helytállnia.






 

A Miniszterelnökséget mostantól vezető Gulyás Gergely feladata a stratégiai tervezés, neki kell összehangolnia a minisztériumok működését, a tisztelet és az együttműködés kultúráját kell képviselnie, a kormány érveit kell képviselnie a szellemi természetű vitákban, mondta Orbán. Minisztériuma pedig villámhárító is lesz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top