Kapkodást és munkát hagyott maga után a felcsúti polgármesteri posztról lemondott Mészáros Lőrinc, hiszen – mint azt az mfor.hu megírta – a kormány korábban döntött a felcsúti Endresz György Általános Iskola új épületének megvalósításáról, az előkészítő munkák elrendeléséről, ám hetekkel a határidő lejárta előtt még sehogy sem áll a papírmunka Orbán Viktor kedvenc településének önkormányzatánál.
A portál emlékeztetett: a beruházásra 304 175 000 forintot biztosított a kormány a Beruházás Előkészítő Alapból, a projekt így a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemében kapott helyet.
Arról is rendelkezett a kormány, hogy az előkészítési fázist a Nemzeti Sportközpontok (NSK) valósítsa meg. A végleges döntést viszont csak azután tudják meghozni a fejlesztésről, hogy a szintén a kormány által meghatározott előkészítési fázis lezárult. Ezután készülhet el a szakminisztériumok bevonásával magáról a beruházásról, a kivitelezésről, a költségekről, az ütemezésről. Szóval mindenről, ami nélkül el sem tud indulni az építkezés, amit nem mellesleg időközben
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősített a kormány.
A kapcsolódó közbeszerzések szolgáltatója, a beruházás lebonyolítója, egyben építési műszaki ellenőre az állami tulajdonban lévő BMSK Zrt lesz. Az előkészítő fázis lezárására 2018. június 30-ig adott határidőt a kormány.
![](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/uploads/2018/05/Kétfarkú-Kutya-Párt-felcsúti-űrkikötő_fit_800x10000.jpg)
A Kétfarkú Kutya Párt űrkikötője sem épült még meg a településen, egyelőre az is kérdés, az iskolaberuházás időben elindul-e. | 168ora.hu
Az mfor.hu felhívta a figyelmet: addig már csak szűk másfél hónap van hátra, ehhez képest Felcsúton a jövő keddi testületi ülésen döntenek arról a megállapodásról, amely az érintett felek – az önkormányzat, az NSK és a Székesfehérvári Tankerületi Központ – szabályozzák az együttműködésüket.Az önkormányzati előterjesztés ki is emeli, hogy a kormány által megszabott teendők gyors és zavartalan előkészítése ügyében kötik a megállapodást.
Az önkormányzatra várna ugyanis például az a feladat, hogy intézze az építkezésre kiszemelt telek közművesítését. Ez jelenleg nem áll rendelkezésre, holott a megállapodás értelmében ennek költségét – illetve amennyiben szükséges, a telek átalakításáét – az önkormányzatnak kell állnia.
Sok papírmunka lenne még tehát a beruházásban résztvevőkre, amire néhány hetük maradt, a határidő lejártáig. A portál persze azt is megjegyezte: kicsi az esély, hogy ha csúszna az előkészítés, akkor Orbán Viktor kormánya egy tollvonással elvenné a pénzt a felcsúti beruházástól.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.