A legfrissebb adatok szerint négyezerrel csökkent 2017-ben a boltok száma – írta a blokkk.com.
Minden területen – élelmiszer illetve iparcikkben egyaránt – látványos a hanyatlás, ezért minden évben kevesebb kisbolt üzemel. Az elmúlt öt évben országosan 21 ezer kisbolt ment tönkre, vagy zárt be. A 2012-es évhez képest a korábbi 154 ezerrel szemben ma már csak 133 ezer boltba mehetünk vásárolni (40 ezer élelmiszerboltba, és 93 ezer iparcikkes boltba).
Eközben csökkent a boltos kiskereskedelmi vállalkozások száma is, százezerről nagyjából 90 ezerre.
Ennek okát a szakértők a munkaerőhiány és a minimálbér okozta költségnövekedésben látják, de döntő a kisboltok versenyhátránya is. Az Orbán-kormány hiába ígérte, hogy “hadat üzen a multiknak”, egymás után nyílnak a több ezer négyzetméteres bevásárlóközpontok és hipermarketek, de megerősödött az autós bevásárlási formákat kiszolgáló közepes üzletek jelenléte is.
A Fidesz által kísérleti jelleggel életre hívott vasárnapi nyitvatartási tilalom rövid pályafutása is olyan gyomrost vágott be a kisboltoknak, amiből sokan azóta sem tudtak felállni.
A kiskereskedelmi ágazatban korábban erős Coop, Reál és CBA is gyengélkedik – különösen vidéken, a pár száz fős településeken – itt gyakorlatilag politikai és hatalmi kérdéssé vált, hogy van-e a falunak boltja, és ha van, az kinek a tulajdona.
2017-ben a vegyesbolttal rendelkező települések száma 2927 volt – ez 18 településsel kevesebb, mint egy évvel korábban. Idén már 71 olyan település van, ahol bezárt az utolsó bolt is.
Hogy mennyire veszteséges a kiskereskedelem, azt jól mutatja, hogy a CBA egyik alapítója Baldauf Lászlóépp a napokban szabadul meg több üzletétől is. A népszava információi szerint a 76 éves Baldauf tavalyi nyugdíjba vonulása óta fokozatosan vált meg CBA-érdekeltségeitől, boltjait a Lidlnek és a Sparnak adta át – névértéken.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.