Politika

11 jel, hogy Orbán Viktor tutira nem kereszténydemokráciát épít

fotó: Béli Balázs / Alfahír

“A modern kereszténység ugyanis a tisztelet és a szeretet kultúrájára épül, míg a Fidesz kommunikációja a fenyegetettség-érzetre, a folyton változó ellenségképekkel (kommunisták, liberálisok, migránsok, Soros, Brüsszel, ENSZ, stb.) való hadakozásra” – foglalta össze Kovács János politológus a blogján. Sőt, még az Iránytű Intézet volt vezetője elemzője összeszedte azokat az árulkodó jeleket, és amelyek bizonyítják, Orbán Viktor olyan messze van a kereszténydemokráciától, mint részeg Makó Jeruzsálemtől.






 

Emlékezetes, a Fidesz a polgáriság és a nemzeti gondolat kiüresítése után most a kereszténység felé fordult, ebéli szándékát Orbán Viktor az újabb választási győzelmét követően már több alkalommal is elmondta.

 

A jelenlegi alapállást Kovács János így határozta meg (a teljes elemzést – amiben van még egy csomó minden – IDE KATTINTVA tudja elolvasni):

“ma a ‘csuhások, térdre’ alapállásból kiinduló Fidesz, a Soros-ösztöndíjasból és a Liberális Internacionálé alelnökéből konzervatív-kereszténydemokratává lett Orbán Viktor emeli magasra ezt a zászlót, bejelentkezve az Európa lelkét védő élcsapat, lángoszlop szerepére”.

 

A politológus figyelmeztett arra is, hogy idővel egyre kevesebben fogják elhinni a brandépítést, még úgyis, hogy különböző egyházakat nagyvonalú állami támogatásokkal meg lehet nyerni.

“A modern kereszténység ugyanis a tisztelet és a szeretet kultúrájára épül, míg a Fidesz kommunikációja a fenyegetettség-érzetre, a folyton változó ellenségképekkel (kommunisták, liberálisok, migránsok, Soros, Brüsszel, ENSZ, stb.) való hadakozásra”

– szögezte le.

 

NÉZZÜK, MI AZ A 11 JEL, AMI EZT BIZONYÍTJA:

alfahir.hu






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top