Politika

Szórólapozásért is börtön járna a Stop Soros törvénycsomag szerint

444.hu

“Önálló büntető törvénykönyvi tényállás lesz az illegális bevándorlás szervezése, ez ugyanis kellő súlyt ad ahhoz, hogy megfékezhessék a törvénytelen migráció szervezését, amely biztonsági kockázatot jelent,” mondta a Fidesz frakcióvezetője a Stop Soros törvényjavaslatról hétfőn. Kocsis Máté ismertetése szerint a jogellenes bevándorlás elősegítését az követi el,

aki szervezett tevékenységet folytat azért, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyasvalakinek, aki nincs üldözésnek kitéve, illetve aki egy Magyarországra jogellenesen belépő vagy itt jogszerűtlenül tartózkodó embernek tartózkodási jogcímet szerez.

 






Ezért akár 50-90 napos elzárás is járhat, tette hozzá. Kocsis elmondta, hogy “ha valaki anyagi eszközöket szolgáltat a jogellenes bevándorlás elősegítéséhez vagy 

“azt rendszeresen folytatja, illetve vagyoni haszonszerzés miatt vagy többeknek nyújt segítséget, továbbá ha a határtól számított 8 kilométeres távolságon belül teszi, akkor egy év szabadságvesztéssel büntetendő.”

 

A frakcióvezető szerint a szervezőtevékenységnek számít majd az  

  • ha határmegfigyelést szervez valaki,
  • információs anyagot készít, terjeszt vagy erre megbízást ad,
  • illetve a jogellenes bevándorlás szervezésére irányuló hálózatot épít vagy működtet.

 

Kocsis Máté újságírói kérdésre válaszolva kijelentette:

nem kaptak semmilyen ultimátumot az Európai Néppárttól.

 






Sajtóhírek szerint a német CDU két feltételhez kötötte a Fidesz párttagságát:

  • várják meg a “Stop Sorosról” szóló velencei bizottsági véleményt,
  • illetve állapodjanak meg a CEU-val.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top