Politika

Orbán szerint könyörülettel kell az elesettek felé fordulnia a keresztényeknek

hvg.hu

Három év masszív migránsozás után kicsit furcsán adja ki magát a miniszterelnök debreceni ünnepi szentmisére írt levelének egyik gondolata. Azért harcról is beszélt.






 

Meg kell mutatni a kereszténység erejét “könyörülettel fordulva az elesettek felé, kiállva az üldözött testvéreink mellett, és hitvalló közösséget állítva a minket ostromló tömegekkel és ideológiákkal szemben”. Ezt Orbán Viktor írta levelében, amit Debrecenben olvastak fel.

 

A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye megalapításának 25. évforduló alkalmából ünnepi szentmisét tartottak szombaton Debrecenben, a Szent-Anna székesegyházban, amelyen részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a határon túli magyar egyházmegyék főpásztorai, a testvéregyházak vezetői, világi méltóságok és az egyházmegye hívő közössége. És felolvasták Orbán Viktor levelét is a fenti gondolatokkal.






 

Orbán szerint “olyan időket élünk, amikor keresztény értékeink, életformánk megőrzése és megtartása komoly kihívássá vált”, és ezt egy legutóbbi, nagy kereszténység-felmérés is alátámasztja. “Őrizzék meg hitüket, keresztény értékeiket, a következő százszor 25 évben is erősítsék tovább az egyházmegye közösségeit” – kívánta a jelenlevőknek levelében a miniszterelnök.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top