Szél Bernadett és Ungár Péter végig grimaszokat vágtak a DK elnökének beszéde alatt.
Orbán Viktor valószínűleg nem túl boldog attól, hogy a DK 5 százalék fölötti eredménnyel bejutott a Parlamentbe, amivel frakciót szerzett, így a házszabály értelmében Gyurcsány Ferenc mostantól napirend előtt tudja szembesíteni a miniszterelnököt.
Így történt ez rögtön a mai ülésnapon, Gyurcsány szólásra emelkedett és a teljes, 5 perces időkeretét kihasználva elmondta:
velejéig hazug az a háború, amit a Fidesz folytat a menekültek ellen,
- hiszen nincs egyetlen magyar politikus sem, aki válogatás nélkül mindenkit be akarna fogadni, és
- nincs olyan nemzetközi intézmény, ami arra kötelezné Magyarországot, hogy kötelezően telepítsen be tömegeket,
- továbbá senki nem akarja elvenni Magyarországtól azt a jogot, hogy ő maga döntse el, kit fogad be.
A Fidesznek ez a hazug menekült- és Soros-ellenes háborúja viszont felemészti az ország energiáját, így nem beszélünk az országot érintő húsba vágó, valós problémákról, sem a jövő kihívásairól.
“Van itt elég küzdeni való, és a DK ezek ellen akar küzdeni”
– hangsúlyozta Gyurcsány, kiemelve:
emberek sokasága él nyomorban, és milyen szégyen: tehetséges gyerekek ma nem mehetnek úgy egyetemre, ahogy 30-40 évvel ezelőtt például Orbán tudott.
A mai miniszterelnök ha most lenne fiatal, nem tudna egyetemre menni – olvasott be a Fidesz elnökének Gyurcsány.
“Ebben az országban nem lehet tisztességgel gyógyulni, nem elég a fizetés, dörgölőzni kell a hatalmon lévőkhöz, ha sikeres akarsz lenni” – sorolta a problémákat.
Szél Bernadett és Ungár Péter végig grimaszokat vágtak a DK elnökének beszéde alatt.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.