Belföld

A magyar fiatalok nem akarnak idegen nyelvet tanulni

Fotó: Vajda János / index.hu / MTI

AZ UNIÓS ORSZÁGOK KÖZÖTT MAGYARORSZÁGON VAN A LEGTÖBB OLYAN FIATAL, AKI NEM SZERETNE ÚJABB IDEGEN NYELVEKET TANULNI






– egyebek mellett ez is kiderül az Európai Bizottság oktatási főigazgatóságának friss kutatásából, amiben a 18-30 évesek nyelvtudását és nyelvtanulási hajlandóságát térképezték fel. A pénteki Népszava által ismertetett kutatásból kiderül, hogy a magyar fiatalok többsége, 72 százaléka csak anyanyelvén vagy legfeljebb még egy nyelven tud írni és olvasni.

 

Fotó: Vajda János / index.hu

 

A nyelvtudásban az uniós rangsor utolsó előtti helyén áll Magyarország, egyedül az Egyesült Királyságban élő fiatalok válaszoltak nagyobb arányban (74 százalék) igennel például arra a kérdésre, kényelmesen érzik-e magukat úgy, hogy csak az anyanyelvüket (ami az ő esetükben ugye a világ legelterjedtebb nyelve, az angol) beszélik. Rögtön utánuk a magyarok következnek, 49 százalékos aránnyal. De a magyarok a harmadik legrosszabb helyen állnak a már ismert idegen nyelvben való elmélyülés tekintetében, és a felmérés szerint “bátortalanok” a meglévő nyelvi tudás használatában is.






 

Az EB kutatása egybecseng az európai felnőtt lakosság nyelvismeretét vizsgáló legutóbbi Eurostat felméréssel is, mely szerint a magyaroknak csak a 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet – ami a legrosszabb arány az egész unióban. A lemaradásunkat jól tükrözi, hogy még a harmadik leggyengébb eredményt produkáló Spanyolországban is 51 százalék a legalább egy idegen nyelven beszélők aránya.

 

Ahogy azt a Népszavának nyilatkozó szakértő is hangsúlyozta, nem a Nemzeti Alaptantervben előírt, nemzetközi összehasonlításban is magas óraszámokkal van baj, hanem a szemlélettel:

A közoktatásban csak kötelező, nem pedig fontos a nyelvoktatás

 

A tanóráknak interaktívabbaknak, kommunikatívabbaknak kellene lenniük, a nyelvoktatásban a frontális tanítás kevéssé vezet célra. Súlyos probléma az is, hogy nagy különbségek vannak a városi és a vidéki iskolákban történő nyelvoktatás minősége között, egyebek mellett a szaktanárok hiánya miatt. És a legkisebb erőfeszítést sem látni azért, hogy ezen változtassanak.

 

Pedig a kormány rendelete szerint 2020-tól csak az vehető fel egyetemre, főiskolára, aki legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik; ezért várható, hogy 2020-tól érettségizők további tízezrei szorulnak majd ki a felsőoktatásból. A szigorítással kapcsolatban a kormány – pontosabban az Oktatási Hivatal – tavaly maga is felmérte a fiatalok nyelvtudását, de a Népszava állítja






TÖBBSZÖRI MEGKERESÉS UTÁN SEM ÁRULTÁK EL SEM AZ EREDMÉNYEKET, DE MÉG AZT SEM, AZ EREDMÉNYEK MIKOR LESZNEK NYILVÁNOSAK.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top