Politika

Mészáros és Bajkai pályázatai miatt büntetheti meg az EU Magyarországot

index.hu

Nagyjából 100-150 milliárd forintot nem fizethet ki az Európai Bizottság Magyarországnak olyan uniós beruházások miatt, amelyek megbuktak az uniós ellenőrzésen. A 444.hu megszerezte a listát arról, hogy melyik volt az a 44 pályázat, ami miatt pénzt kér vissza az EU. Ezek között vasúti beruházásoktól és útépítésektől jogi munkákig sok minden szerepel, az érintettek között pedig Mészáros Lőrinc és Bajkai István cégei is szerepelnek. Arról, hogy sok szerződéssel baja lehet az EU-nak, már korábban is lehetett tudni, csak az nem volt ismert, hogy pontosan mely szerződéseket kifogásol a bizottság.






 

Az nem derül ki a listából, hogy pontosan mi volt az ellenőrök baja az egyes pályázatokkal, erről egyelőre csak találgatni lehet. Azt viszont lehet tudni, hogy a legtöbb bajos szerződést a vasút- és útfejlesztéseket megrendelő Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt (NIF), a Miniszterelnökség és a szegedi EU-s lézerközpontnak dolgozó ELI-HU Kft. kötötte.

 

A legnagyobb pályázatok a 44-es listán azok a keretszerződések, amelyeket a Magyar Közút Nonprofit Kft. kötött különböző konzorciumokkal 2017-2020 között különböző munkák elvégzésére. ilyen keretszerződésből hat darab van,  és egyenként 271,6 milliárd forint értékűek. A nyertesek között pedig olyan multicégek szerepelnek, mint a Strabag, a Swietelsky, a Colas, olyan magyar szereplőkkel kiegészülve, mint a Szijj László-féle Duna Aszfalt és az Euro Aszfalt. Egy hetedik keretszerződés is van a listán, ez középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztéseiről szól, 200 milliárd forint értékű, a győztes konzorciumnak pedig része a ZÁEV  és a West Hungária Bau.

 

Szerepel ezen kívül a listán sok vasúti beruházás, például a Szántód – Balatonszentgyörgy közötti szakasz felújítása, amelyet a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő R-Kord nyert meg egy 72,3 milliárd forintos ajánlattal (az eredeti pályázatban 55 milliárdra saccolták a beruházás költségét).

BAJ VAN A SZEGEDI LÉZERKÖZPONT BESZERZÉSEIVEL IS, ERRŐL 10 SZERZŐDÉST KÖTÖTT A KÖZPONT ÖSSZESEN 918 MILLIÓ ÉRTÉKBEN, EZEKBŐL MINDEGYIK SZEREPEL A LISTÁN.

 






Sok olyan pályázattal is baja van Brüsszelnek, amelyekben a magyar kormány rendelt meg különböző szolgáltatásokat. Például az a három pályázat, amelyet a Miniszterelnökség kötött az SBGK Ügyvédi Iroda vezette konzorciummal jogi tanácsadásról, egyenként 4,8 milliárd forint értékben. Ez az ügyvédi iroda részben a hajléktalanságot éppen betiltani akaró Bajkai István, a parlament leggazdagabb fideszes képviselőjének a tulajdona, ennek az irodának a nevében képviselte Bajkai korábban ügyvédként Orbán Viktort és Orbán Ráhelt is. A jogi tanácsadások kívül a Miniszterelnökség kommunikációs pályázatai is fennakadtak az ellenőrzésen, négy ilyen pályázatot például a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network 360 Reklámügynökség nyert el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top