Gazdaság

Hét generáció alatt lehet kimászni a szegénységből Magyarországon

index.hu

Elég szomorú képet fest Magyarországról az OECD legújabb jelentése. A nemzetközi szervezet a társadalmi mobilitást vizsgálta, és azt, hogy hány generáció alatt tudnának kimászni a szegénységből azok, akik szegénységbe születtek. Eszerint






ANNAK, AKI MA MAGYARORSZÁGON SZEGÉNYNEK SZÜLETIK, MÉG ÜK-ÜK-ÜK-UNOKÁJA IS SZEGÉNYSÉGBEN ÉL MAJD, ÉS CSAK AZ Ő GYEREKE ÉRHETNÉ EL AZ ÁTLAGOS ÉLETSZÍNVONALAT.

 

Kicsit pontosabban megfogalmazva hét generáció munkájával juthat csak el egy család a szegénységből az átlagos életszínvonalig. Ezzel az európai országok közül Magyarország számít a társadalmilag legkevésbé mobil társadalomnak Európában.

 

 

A legmobilabb társadalmak a skandinávok, ott 2-3 generáció alatt ki lehet mászni a szegénységből. A legrigidebb társadalmak pedig az olyan feltörekvő országokban vannak, mint Brazília, Dél-Afrika és Kolumbia, ahol végtelenségnek tűnő 9-10 emberöltőig a szegénységben ragadnak családok.

 






Az OECD legtöbb tagállamában 4-5 generáció munkája is szükséges ehhez. Az OECD átlag 4,5 generáció.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top