Politika

Nyolc évet kapott egy korrupt magyar politikus Romániában

hvg.hu

A Bihar Megyei Törvényszék hétfőn nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat korábbi elnökét.






 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét 2016 júliusáig betöltő Kiss Sándort négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek a törvényszék. Az üzletember politikus ellen ugyanakkor 5,55 millió euró (1,77 milliárd forint) vagyon elkobzását is elrendelték a bírák, és öt évre eltiltották a közügyektől.

 

Az első fokon kimondott ítélet kivonatát a Nagyváradi Táblabíróság honlapja közölte. A felek a hivatalos közlés utáni tíz nap során fellebbezhetnek az ítélet ellen. A törvényszék hat, illetve négy évi letöltendő börtönbüntetést rótt ki Kiss bűntársaira. Egyikük esetében 1,78 millió eurós (569,6 millió forint), a másikuk esetében 3,06 millió euró (979,2 millió forint) vagyonelkobzást rendelt el a törvényszék. A bírák ugyanakkor elévülés miatt megszüntették az eljárást a korrupciós ügy magyarországi vádlottjai ellen. Megszűnt az eljárás az idő közben elhunyt Mudura Sándor nagyváradi üzletember ellen is, akit a vádirat Kiss bűntársaként kezelt.

 

Kiss Sándor ellen három évvel ezelőtt emelt vádat a romániai korrupcióellenes ügyészség. A DNA szerint a debreceni Keviép Kft. Kiss Sándor lefizetésével nyert megbízást 2003-ban a nagyváradi környezetkímélő szemétlerakó megépítésére. A vádhatóság állítása szerint a Keviép egy londoni közvetítőn keresztül adta el munkagépeit romániai leányvállalatának. A londoni közvetítő cég 187 ezer euróért (58 millió forint)  vásárolta, és 500 ezer euróért (155 millió forint) adta tovább a munkagépeket. A debreceni cég könyveléséből így kivont pénzből 300 ezer euró (93 millió forint) készpénzben jutott el Kiss Sándorhoz – állította a DNA.

 

A DNA közleménye szerint két másik esetben is ugyanezt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál. Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek tulajdonosa készpénzben vette fel, és fizette ki Kiss Sándornak. A csúszópénz ellenében a bihari politikus kedvező elbírálást biztosított a különböző közbeszerzési eljárásokon.






 

A vádirat szerint Kiss Sándor 2004 és 2008 között 3,2 millió euró (közel egymilliárd forint) csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől annak a kijárásáért, hogy a nagyváradi hőerőmű az illető cégétől vásárolja a szenet. Ebben az ügyben maga a csúszópénzt fizető üzletember tett feljelentést.

 

Kiss Sándor 2000 és 2012 között töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt.

(Képünk illusztráció.)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top