Politika

Nem maradt más: könyörögnek Orbánéknak, hogy ne legyenek embertelenek

Pestibulvar.hu

Strasbourgban egyeztetett hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Velencei Bizottság elnökével. Találkozójukat a bizottság elnöke kezdeményezte, Gianni Buquicchio a megbeszélésen kérte, hogy a magyar Országgyűlés addig ne szavazza meg a Stop Sorosként elhíresült törvényt, amíg nem hozzák nyilvánosságra a testület állásfoglalását az ügyben.

A bizottság kérte, hogy vegyék figyelembe a testület ajánlásait, amelyeket tervezetként már elküldtek az illetékes hatóságoknak – derül ki a Velencei Bizottság oldalán közzétett rövid közleményből.

 






A kormány már vágott hátraarcot a Velencei Bizottság, és a Fidesz EU-s pártcsaládja, az Európai Néppárt vizsgálatai miatt: a testületek fókuszában álló legsúlyosabb témákat – mint például a menekülteket segítő civil szervezetek vegzálása – már eltüntette a tervezetből.

Számos aggályos pont van még a kormány keménykedős törvénycsomagjában, az egyik legembertelenebb a hajléktalanság kriminalizációját szolgáló passzus, ami a fedél nélkül maradt magyar honfitársainkat gyakorlatilag bűnözőnek minősítené – pusztán azzal, hogy az utcán élnek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top