Politika

Rengeteg pénzt vesz el a dolgozó emberektől a kormány

Pestibulvar.hu

Jövőre a Szép-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteriaelem a kedden beadott adócsomagszerint.






 

A munkabéreken felüli juttatások közül az alábbiak szűnnek meg:

  • a lakáscélú munkáltatói támogatás nem lesz adómentes,
  • ahogy a mobilitási célú lakhatási támogatás sem,
  • megszűnik a kockázati biztosítás munkáltató által megfizetett díjának adómentessége,
  • a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége,
  • és a sportrendezvényre szóló belépők, valamint kultúrautalványok adómentessége is,
  • a legérzékenyebb pont; a készpénzben kifizethető 100 ezer forintos juttatás kedvezménye is megszűnik.

 

A Szép-kártyán adható éves rekreációs keretösszeg a költségvetés alá tartozó munkahelyek esetében 200 ezer forint, egyéb munkáltatók esetében 450 ezer forint lesz.

A béren kívüli juttatások köre évről-évre szűkül a kormányzati bénázások miatt. A korábbi utalványos rendszert először az állami Erzsébet-utalvány váltotta fel, ami aztán az uniós szabályok megsértése miatt került kivezetésre. Helyette jött a készpénz, ami most szintén megszűnik – így a munkavállalók hoppon maradnak.






 

Az adócsomagból kitűnik, hogy a tervezet elsődleges célja az államkassza feltöltése, azzal nem törődnek, hogy a munkavállalók rosszul járnak.

Így, hogy szinte az összes Cafeteria megszűnik, jó esetben marad a borítékok világa. 

 

De van tovább is. Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványokban kellene fizetésemelést adni az állami dolgozóknak, amiket csak bizonyos cégeknél költhetnek el – amolyan jegyrendszer-szerű juttatás formájában.






 

Ezentúl majd lehet találgatni, hogy melyik CBA-ban fogjuk elkölteni a fizetésünket. Isten hozta az ötvenes években!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top