Politika

Lebontásra ítélték a 73 lakásos Bihari utcai házat, földönfutóvá válnak a lakók

Fotó: Facebook

Pedig jobban megérné felújítani.






A kőbányai képviselő-testület a mai napon a Bihari utcai önkormányzati lakóház elbontásáról döntött. Az előterjesztés annak ellenére javasolta a lakóház és az ott lévő 73 komfortos önkormányzati bérlakás elbontását, hogy ez még az önkormányzati előterjesztés számai szerint sem racionális döntés. Ráadásul tíz éven belül több száz millió forintot költöttek az épület felújítására, ami a bontással szintén teljes egészében kárba veszne – írja A Város Mindenkié csoport közleményében.

A hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek jogaiért küzdő csoport szerint a terjedelmes előterjesztést az önkormányzat nem hozta nyilvánosságra, és a képviselők is csak két nappal az ülés előtt kapták meg azt. Az AVM cáfolta az előterjesztés következtetéseit, és arra kérte a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a Bihari utca 8/C szám alatti épület bontását.

 

A Város Mindenkié csoport (AVM)kezdeményezésére Tóth Balázs helyi képviselő terjesztett elő javaslatot. Eszerint tervet kellene készíteni az épület műszaki problémáinak megoldására és az önkormányzati bérlakások megőrzésére is.

 






Fotó: Facebook

 

A csoport azt állítja, hogy az önkormányzat már a terv elkészítése előtt kész tényként kezelte az épület bontását. Már korábban megkezdte az épület kiürítését, nem hosszabbította meg az ott lakó rászoruló családok egy részének bérleti szerződését.

Pedig se az AVM gyorselemzése, se az önkormányzati előterjesztés saját adatai nem támasztják alá, hogy gazdaságosabb lenne lebontani az épületet.

 

– Még inkább felelőtlen döntés a bontás akkor, ha tekintetbe vesszük azt a társadalmi költséget, amit az önkormányzati lakásállomány jelentős csökkenése jelentene egy olyan kerületben, ahol már így is sokkal több rászoruló család van, mint szociális bérlakás – írja a szervezet.

 

Fotó: Facebook

 

Az AVM részéről Misetics Bálint kért szót az ülésen. Arra kérte a képviselőket, hogy a gazdasági szempontból is racionálisabb felújítás mellett döntsenek. Az előterjesztésben a Bihari utcai lakóházzal kapcsolatban hivatkozott közbiztonsági problémákra válaszként pedig elmondta, hogy

ha minden épületet lebontanánk, amelyben előfordulnak bűncselekmények, az Országház már biztosan nem állna a Kossuth téren.

 

Az AVM továbbra is arra kéri az önkormányzatot, hogy a gazdasági szempontból racionális döntést választva inkább újítsák fel a lakóházat, és ne tegyenek utcára rászoruló családokat.






 

Májusban mi is beszámoltunk arról, hogy a csoport tüntetést szervezett a lakóház lebontása ellen tiltakozva.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top