Politika

Több mint 20 tanár akar felmondani abban az iskolában, ahol az igazgató ellen gyermekbántalmazás miatt nyomoznak

168ora.hu

Csak az elmúlt két napban húsz diák hagyta ott a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskolát, 23 tanár pedig szintén a távozást tervezi az intézményből. Öt pedagógus már be is adta felmondását. A távozás oka Putnoki Zsolt igazgató, aki a pedagógusok elmondása szerint megfélemlíti a tanárokat, és bántalmazza a diákokat, főleg a roma tanulókat – írja a Zoom.hu.






 

Tegnap a a XIII. kerületi polgármesteri hivatalban tartott nyílt közmeghallgatáson a szülők és tanárok is felszólaltak az önkormányzat képviselő-testülete előtt. A portál újságírója is jelen volt az ülésen, melyről úgy tudósítottak: olyan tanárok is jelen voltak, akik már beadták felmondásukat, és olyanok is, akik maradnak az iskolában. A jelenlévők elmondták, hogy a probléma az igazgató bánásmódja a kisebbségi gyerekekkel és a pedagógusokkal szemben.

 

Amint arról mi is beszámoltunk áprilisban, gyermekbántalmazással vádolják Putnoki Zsoltot. Tanárok és szülők is állítják, hogy több diákot is megütött az iskolaigazgató, akik minden esetben roma gyerekek voltak.

 

Putnoki Zsolt iskolaigazgató az idei tanévzárón
Fotó: Facebook/Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola






 

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást rendelt el, miközben az igazgató is feljelentést tett egy 13 éves fiú ellen, akit állítólag ő ütött meg többször is. A gyerek ellen zajló nyomozást a rendőrség nemrég megszüntette, az igazgatóval szemben folyik tovább az eljárás, a 24.hu információi szerint pedig a rendőrség indítványozta a nyomozás meghosszabbítását. A Közép-Pesti Tankerületi Központ azt közölte a portállal, hogy saját vizsgálatot folytattak az ügyben, de nem találtak olyan szabálytalanságot, ami indokolná az igazgató megbízatásának felfüggesztését.

Dr. Paál Péter György r. alezredes viszont a tegnapi ülésen azt mondta, hogy az ügyben nincs gyanúsított, ismeretlen tettes ellen folyik eljárás.

 

Tóth József polgármester közölte, hogy már többször érdeklődött a minisztériumnál a vizsgálatról, ami májusban véget ért, de még mindig nem ismerhette meg ennek eredményét.

 

Putnoki korábban Újkenéz fideszes polgármestere volt, iskolaigazgatói kinevezését senki – sem a tantestület, sem a szülői munkaközösség – nem támogattaPalkovics László akkori oktatási államtitkár mégis őt választotta a pozícióra.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top