Politika

Németh Szilárd megszakértette a török választásokat

hvg.hu

A Fidesz-alelnök szerint az európai demokráciáknak megfelelően zajlott minden a törökországi választások alatt.






 

Az alkotmányrevíziót végző testületben szintén helyet kapó Németh SzilárdBreuer Péter a Pirkadat című műsorában vendégeskedett, abból az alkalomból, hogy újfent Recep Tayyip Erdogan lett/maradt a török elnök. És amihez – az EU-s vezetők közül – elsőként Orbán Viktor gratulált, még a hivatalos eredmények közzététele előtt.

Németh a műsorban arról beszélt: “az európai demokráciáknak megfelelően zajlott a választás” Törökországban, hozzátéve, hogy „ugye nálunk is valami hasonló eredmény született, Napnál világosabb, ahol normálisan mennek a folyamatok, azt az emberek támogatják”.

 






Bár a mostani választás tisztaságáról még ugyan nem nyilatkoztak a nemzetközi megfigyelők, teszi hozzá cikkében a 444, nem árt tudni, milyen körülmények között zajlott le például a tavalyi, az Erdogan hatalmát kiterjesztő népszavazás: az Európa Tanács osztrák választási megfigyelője szerint akár több mint 2 millió voksot is meghamisíthattak. Erdogan ráadásul amióta csak hatalomra került, törekedett a sajtó megfélemlítésére, a balul sikerült puccs után pedig egyre-másra börtönözte be az ellenzéki újságírókat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top