Politika

Háromszázszor annyit jótékonykodott Soros György, mint Mészáros Lőrinc

hvg.hu

Az állami megbízások besöprését sokkal gyorsabban tanulták meg a kormányközeli vállalkozók, mint a társadalmi felelősségvállalást.






 

Hiába markoltak fel mesés profitokat a kormányhoz közel álló vállalkozók, a többségük messze nem ilyen arányban veszi ki a részét a társadalmi felelősségvállalásból – olvasható az e heti HVG-ben. A Soros-alapítvány 2017-ben összesen 22,7 milliárd forintot költött el Magyarországon, főképp oktatásra, kutatásra, emberi jogi és kulturális tevékenységekre, ezt meg sem közelítik más vállalatok és vállalkozók adományai.

 

A Magyarországon élők közül legprofibbnak Csányi Sándor tűnik. Alapítványai már évek óta jól működnek, a Csányi Alapítvány eddig 2,5 milliárddal támogatta a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekeket. Az OTP-csoport 2016-ban összesen 2,4 milliárd forint adományozásról számolt be.

 

Jóval szerényebb ennél Mészáros Lőrinc adakozókedve. Ő 2016-ban hozta létre saját alapítványát, ez az első teljes évében a felcsúti és környékbeli tehetséges diákokat támogatta, mindössze 73 millió forinttal – ennyi pénzt hat és fél óra alatt keres meg. Garancsi István Market Zrt.-je kiterjedtebb jótékonysági tevékenységről számolt be, játszótereket újított fel, és a Bátor Tábor Alapítványt is támogatta.






 

Annak pedig semmi jele nincs, hogy Tiborcz István vagy cége jótékonykodna. Andy Vajna vagy Habony Árpád sem veri nagydobra, hogy jótékonyságra szánna pénzt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top