Politika

Brutális a hiány, az év végén megszorítások jönnek?

Kép forrása: MTI

Bár folyamatosan azt kommunikálta a kormány, hogy az idei költségvetés nem lesz “választási költségvetés”, a számok teljesen mást mutatnak. Ugyanis, a féléves jelentést megnézve kiderül, hogy közel 80 milliárd forinttal haladta meg a költségvetési hiány az egész évre tervezettett hiánycélt. A Pénzügyminisztérium közlése szerint júniusban 233 milliárd forinttal zárt az államháztartás központi alrendszere, ami a korábbi hónapok egyenlegével együtt 1420 milliárd forint a halmozott hiány nagysága, ez pedig bizony közel 80 milliárd forinttal több az egész évre tervezettnél.






 

Mondhatjuk, hogy történelmi a hiány, hiszen az első félév végére még sose jött össze ilyen nagy mínusz a költségvetésben, legutoljára 2006-ban volt hasonló nagyságrend, akkor több mint 1200 milliárdos volt a hiány nagysága. Mindezt úgy sikerült produkálni, hogy 2018 első hat hónapjában az általános forgalmi adóból 214,2 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 128,3 milliárd forinttal, a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból pedig 141,2 milliárd forinttal magasabb az államkassza bevétele, mint a tavalyi év azonos időszakában.

 

Talán nem véletlen, hogy Orbán elkezdett -ha óvatosan is- válságról beszélni, előre vetítve, hogy megszorításokra is szükség lehet. Ezt a tendenciát látva, lehetséges, hogy év végére valóban megszorításokat kapunk karácsonyi ajándékként, és az Orbán által felvázolt válság csak nálunk fog létezni. 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top