Politika

Kövér László 700 ezerrel többet, így már 2,4 milliót kap havonta, Bánki Erik szerint ez azért van rendben, mert a tanárok és az ápolók bére is nőtt

Fotó: RTL Klub

Az RTL Klub Híradója alaposan megvizsgálta, mennyivel is nő az egyes politikusok bére, miután a minap igen szép fizetésemelést szavaztak meg maguknak a T. Házban. A módosításhoz több ellenzéki képviselő is asszisztált. Az új szabályok szerint augusztustól a képviselők fizetése az eddigi bruttó 748 ezer forintról 891 ezer forintra emelkedik. De ez a parlamentben betöltött tisztségektől függően még tovább nőhet.






Kövér László házelnök például havonta,  az eddigi 1,7 millió forint helyett 2,4 forintot kereshet a jövő hónaptól.

 

Egy bizottsági elnök, aki egyben frakcióvezető-helyettes is is – mint például Bánki Erik fideszes képviselő – az eddig 997 ezer forint helyett mostani több mint 1,5 millió forintot kap.

 

Bánki volt az, aki aki a szavazás után az Echo televíziócsatornának azt mondta, hogy

a tanárok és az egészségügyi dolgozók fizetése fizetése is nőtt, ezért jár a fizetésemelés a képviselőknek is.

 

Fotó: RTL Klub






 

Egyébként pedig a képviselői fizetésemelés szerinte és a kormánypártok több képviselőjének nyilatkozatai szerint mértéktartó volt. Ugyanezt mondta ugyanis tegnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter is. A külgazdasági és külügyminiszter állította:

„Helyes, hogy a képviselői fizetések utolsóként emelkedtek, minden más szakmát követően.”

 

Az emelés érinti a kormánytagokat is. Ők eddig a képviselői fizetésnek „csak” a 30 százalékát kapták meg a miniszteri, államtitkári fizetésük mellé, az új törvény szerint azonban mostantól nekik is dukál a teljes képviselői fizetés is – pluszban.

Szijjártó így összesen 666 ezer forinttal többet, csaknem kétmillió forintot keres majd.

 

A módosításra nemmel szavazó Demokratikus Koalíció szerint a kormány magatartása cinikus: 

„Egyrészt a kormány korántsem emelte olyan mértékben a pedagógusok vagy az egészségügyi dolgozók bérét, hogy azzal kérkedni lehetne, másrészt egy politikus nem méregesse a saját fizetését más ágazatokban dolgozók fizetéséhez, hanem szolgálja a hazát és dolgozzon – reagált a nyilatkozatokra a párt szóvivője, Gréczy Zsolt.






 

A képviselők fizetését érintő új szabály egyébként nemcsak egyszeri emelés, hanem az átlagkeresethez igazítja a javadalmazást. Ha tehát nő az átlagkereset, a képviselői fizetés is automatikusan nőni fog, minden évben. De arra is gondoltak a honatyák, ha esetleg csökkenne az átlagbér Magyarországon: beleírták a törvénybe, hogy ha így alakulna, akkor az ő esetükben az előző évi, magasabb átlagfizetést kell figyelembe venni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top