Ha valaki azt gondolná, hogy ez lehetetlen, hiszen Orbán épp most küzd az ellen, hogy a határaink védelmét külföldi zsoldosok lássák el, és megmaradhasson a határőrizeti jogunk, akkor nagyot fog csalódni. Orbánnak ebben csak annyi a tévedése hazugsága, hogy senki nem akarja elvenni a határőrizet jogát, és senki nem akar ideküldeni zsoldosokat. Neki ezt pontosan tudnia kell, hiszen amikor létrejött a Frontex ügynökség, amely az EU külső határainak védelmére alakult, annak egyik támogatója volt.
“Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joga arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt.”
– nyilatkozta Orbán 2015-ben. Úgy tűnik, akkor még erősen egyetértett azzal, amit ma új ellenségnek nevezett ki. Majd 2016-ban, mikor megalakult az ügynökség a fideszes képviselők támogatásával, akkor Gál Kinga a következő nyilatkozatot juttatta el az MTI-hez: “Egyértelműen bebizonyosodott, amit a magyar kormány több mint egy éve mond: Európának hatékonyabban kell védenie a külső határait. Csak akkor tartható fenn a belső határnélküliség, ha urai vagyunk a helyzetnek az unió külső határain. Az európai határ- és parti őrség végre egy olyan konkrét, gyakorlati lépés, amely állampolgáraink védelmét, az unió belső biztonságát szolgálja.”
Iratkozz fel YouTube csatornánkra is! Hírek cenzúra nélkül!
És itt jön a csavar, amit Orbán elhallgat a napokban, hogy a magyar rendőrség azóta 72 fővel vesz részt a Frontex munkájában 10 uniós országban. Ráadásul, az EU-n kívülre, Macedóniába és Szerbiába is vezényeltek határokat ellenőrző magyar rendőröket, erről tanúskodik a rendőrség honlapja.
Tehát, Orbán szavaival élve, zsoldosokat küldünk más államok határvédelmére. Ehhez képest, már csak kutyafüle az a hazugság, hogy bárki is el akarná venni tőlünk határaink megvédésének a jogát. Ugyanis, a javaslat a következőt tartalmazza: „Azon tagállam felügyelete és ellenőrzése mellett, amelybe kirendelték őket, az Európai Határ- és Parti Őrség készenléti alakulatának tagjai teljes körű műveleti hatékonyságuk biztosítása céljából képesek lesznek végrehajtási hatáskört igénylő feladatokat ellátni, így például személyazonosság-ellenőrzéseket végezni, a beléptetést engedélyezni vagy megtagadni a külső határokon, és embereket feltartóztatni a határon.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.