Egyre több településen okoz gondot, hogy nincs elég közmunkás. Van olyan falu, ahol a fűkaszálással is vállalkozót kellett megbízni – derül ki az ATV riportjából.
Az érintett polgármesterek szerint a rendszerben van a hiba, a közmunkások ugyanis meglehetősen alulfizetettek.
Siklósnagyfaluban a még megmaradt közmunkások épp az önkormányzat területén termesztett paprikát takarították be, amikor ott jártunk. Ők azt mondták, hogy azért maradtak, mert ez a munka is jó, bár a bér nagyon kevés. A polgármester szerint versenyszféra viszi a szakembereket a közalkalmazottak közül.
„A szakemberhiány az nem csak nálunk, hanem az egész országban nagy probléma”
– mondta Kosztics József, hozzátéve, hogy el kell gondolkodniuk azon, hogy külsősöket vonnak be azokba a munkákba, amiket eddig közmunkásokkal oldottak meg.
A Nógrád megyei Szügyön valamikor 20 fő közmunkást alkalmaztak, most már csak nyolcan vannak, mert a településen működő üzemek magasabb bért kínálnak.
„Rendkívüli mértékben változott a településüzemeltetés keretében elvégzendő feladatok mennyisége, és ezeket döntően vállalkozásokkal fogjuk ellátni, ami természetesen az önkormányzat költségvetését némileg szűkíti” – magyarázta Markó Antal polgármester.
A polgármesterek azt mondták, hogy a közmunkások foglalkoztatásának nem fog segíteni az sem, hogy a tervek szerint szigorítani kívánják a feltételeket, mert az sok helyen a még megmaradt közmunkásokat is a versenyszférába fogja mozdítani.
forrás: zoom.hu
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.