Belföld

Orbán: annyit szenvedtem, hogy azt el sem tudom mondani

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Donald Trump ENSZ-ben elmondott beszédét úgy kommentálta: az amerikai elnök “már egy jelenségként, egy ikonként” képvisel egy álláspontot.





 

 

Korábban az látszódott – fejtette ki Orbán -, hogy az Egyesült Államok úgy tekint magára, mint a helyes élet bölcsek kövének birtokosára, és ezt rá akarja erőltetni a világra, benne Magyarországra is.

Ezzel kapcsolatban úgy emlékezett vissza:

 

Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszterrel “annyit szenvedtem, hogy azt el sem tudom önnek mondani”.

Donald Trumpot hallgatva azonban az tűnik ki – folytatta -, hogy az amerikaiak ezt úgy élték meg, hogy ők vállaltak egy világjobbító szerepet, ami valójában ellentétes volt a saját nemzeti érdekeikkel.

A miniszterelnök szerint ennek kijelentése után az Egyesült Államokra nem úgy kell tekinteni, mint korábban, vagyis nem védekezni kell vele és az illetéktelen kulturális befolyásolási kísérleteivel szemben, hanem “megpróbálhatunk érdekalapon partneri viszonyt kialakítani”.

 

 

 

forrás: sztarklikk.hu

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top