Politika

Kilépett az LMP-ből Szél Bernadett

168ora.hu

Kilépett a LMP-ből Szél Bernadett a párt volt társelnöke – írja az Index. A portál szerint a politikus asszony elhagyja a a frakciót is. Vele együtt távozik a frakcióból Szabó Szabolcs is, aki még az Együtt színeiben verte meg a fideszes Németh Szilárdot a csepel-soroksári választókerületben az április 8-i parlamenti választásokon.






 

Szél Bernadett augusztus 21-én jelentette be, hogy a párt etikai bizottságának az abszurd döntései miatt lemond a társelnöki posztról és a frakcióvezetésről is, de marad a pártban. A mostani döntéséhez az vezethetett, hogy a múlt héten az etikai bizottság újabb eljárást indított ellene, amiért egy Facebook-posztban jelezte, hogy az LMP politikusaival ellentétben támogatja a Sargentini-jelentést. Most a Facebook-oldalán azt írta,

függetlenként folytatja a küzdelmet a megújuló Magyarországért Szabó Szabolccsal, mert továbbra is hisz benne, hogy „a jövő vagy zöld, vagy semmilyen”.

 

Olyan politizálást kívánunk megvalósítani, melynek középpontjában a NER elleni aktív küzdelem, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáinak felkarolása áll. A választók számíthatnak rá, hogy mi nem kötünk kompromisszumokat ezen a téren – fűzte hozzá.

 

Zoom múlt csütörtökön írta meg, hogy az LMP etikai bizottsága új eljárást kezdeményezett Szél Bernadett ellen. A hétfőig egyszerű LMP-s parlamenti képviselőként ismert politikus ugyanis elkövette azt a hibát, hogy nem nyilvánosan kifejtette saját véleményét a párt egyik döntéséről. Egy Facebook-hozzászólásban azt írta, hogy nem ért egyet azzal, hogy az LMP arra utasította saját európai parlamenti képviselőit, Meszerics Lászlót, hogy a két héttel ezelőtti strasbourgi EP-ülésen ne szavazza meg az Orbán-kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Az ATV-ben később hozzátette, hogy „politikai öngyilkosság”, amit a pártja megenged magának.

 

A politikust egyszer már megbüntette az LMP etikai bizottsága, amiért az érvényes párthatározat ellenére az áprilisi parlamenti választások előtt tárgyalásokat folytatott ellenzéki pártokkal az együttműködésről. Akkor három évre eltiltották attól, hogy párttisztségekért induljon. Lemondásra nem kötelezték, de a pártja abszurd döntései miatt végül lemondott társelnöki és frakcióvezetői posztjáról is.

Fotó: Bazánth Ivola | 168ora.hu






 

Az április 8-i parlamenti választások után az LMP etikai bizottsága sorozatban büntette meg a pártnak azokat a politikusait, akik együttműködésről tárgyaltak más ellenzéki alakulatokkal a kampányban. Kassai Dánielt, aki a végül győztes Kunhalmi Ágnes javára lépett vissza a választókerületben, kizárták, Hadházy Ákos volt társelnököt Hadházy Ákost májusban két évre eltiltottá attól, hogy pártbeli tisztséget viseljen, amiért a választási kampányban felhatalmazás nélkül egyeztetett az MSZP-vel. A politikus emiatt később el is hagyta a pártot.

„Egy politikai közösség nem bánhat így a sajátjaival és végképp nem méltó ez a viselkedés a zöldekhez”

– írta erről Szél Bernadett az augusztusi búcsúlevelében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top