Politika

Pofátlan simlisségre derült fény: megmutatjuk, miként próbálta leplezni a kormány

Kép forrása: MTI

Míg migránsok ezrei ostromolják a magyar határon lévő kerítést mely védi egész Európát, miközben szent kormányunk harcol a galád Sorossal és illegális bevándorláspárti szervezeteivel, addig kicsiny hazánkban évről évre egyre nagyobb a munkaerőhiány bizonyos ágazatokban. Természetesen nem azért, mert kevés a fizetés és az emberek inkább külföldön végeznek hasonló munkát sokkal több pénzért! Ugyan, hazudik, aki ezt állítja. A fiatalok csupán kalandvágyból mennek ki külföldre dolgozni és lesznek idegen országban megélhetési bevándorlók.






Na de mit is tesz ez ellen a kormány? Tán próbálja drasztikus bérnöveléssel megállítani a kivándorlást?

 

Természetesen nem! Mint azt a mfor.hu is közölte, a Fidesznek más terve támadt. Még 2016-ban jött az ötlet, hogy ha a magyarok kint dolgoznak, akkor drága pénzért hoznak helyettük ukrán munkásokat. A két évig tartó ukrán munkaprogramra összesen 450 millió forintot különítettek el, melyet utolsó forintig el is költött a kormány.

Végül a programban 5000 fő ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt, melyből 4600 fő már egy hónapnál is többet dolgozott hazánkban.






Tulajdonképpen a kormány ezt sikerként könyvelheti el. Bár a kivándorlás továbbra is megoldatlan maradt, de sikerült részben mérsékelni a betöltetlen állások számát a szakképzettséget nem igénylő egyszerű munkakörökben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top