Politika

Nem fogja elhinni, mivel szállították Orbán beszédére az embereket

Fotó: Kovács Tamás - MTI

Tudja, amelyikben Brüsszel volt az új Moszkva a miniszterelnök szerint.






 

Eddig is tudtuk, hogy nem hozza zavarba Orbán Viktort és kormányát, ha uniós pénzből finanszírozza az EU-ellenes propagandáját, de úgy tűnik, most sikerült szintet lépnie a kabinetnek. Nem kisebb dolog derült ki ugyanis, minthogy

UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL VÁSÁROLT ÖNKORMÁNYZATI KISBUSZOKBAN

szállították vidékről az embereket a miniszterelnök EU-gyalázó beszédére. Csak hogy jól értsük: az unióellenességre most már nem csak a kínálatot, hanem a keresletet is annak a pénzéből állják. Eddig szerencsére úgy tűnik, nem nagyon jött be a dolog a Fidesznek, a legfrissebb felmérések szerint továbbra is magas az EU támogatottsága a magyarok körében, sőt az egyik legmagasabb az EU-ban.

A buszok az Andrássy út két oldalán álltak, a Hősök terétől egészen az Oktogonig, a 444.hu-nak meg is örökítette azt egy olvasó. Hogy vajon miért van szükség szállított közönségre, és miért nem bízik a kormányzat abban, hogy elegen összegyűlnének spontán módon az áprilisban kétharmados mandátumtöbbséget szerző miniszterelnök ünnepi beszédére, arra talán magyarázatot adhat Orbán beszéde, ami a korábbiakkal ellentétben sem ünnepélyes, sem figyelemfelkeltő, sem felháborító, egyszerűen csak

UNALMAS VOLT.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top