Politika

Undorító dologra derült fény a határkerítéssel kapcsolatban – ez nem a menekültekről szól!

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Fideszes kötődésű cég üzemeltetheti és tarthatja karban a határkerítést, derült ki az ORFK-szerződéseklistájából – írja az Átlátszó.hu.






 

A Metalcom Zrt. Bozó Zoltán cége, aki még 2014-ben indult Fidesz-KDNP jelöltként a szentesi polgármester-választáson, de alul maradt ellenfelével szemben. A cégben továbbá részvényesként felbukkan Mendelényi Dániel, aki még 2011-ben magyar–kínai kormánybiztos volt, azóta utazó nagykövetként tevékenykedik.

Most ez a fideszes szálakkal tarkított cég több mint 6,5 milliárd forinttért üzemeltetheti a határon működő Intelligens Jelző Rendszert 2023 szeptember végéig.

A cég már korábban is ért el sikereket a határkerítés útján, a déli határzárat is ők építhették fel, ami nagyjából 18 milliárdos bevételt jelentett a vállalatnak.

 

Mondhatni, a sikereiket a Fidesz által megálmodott határkerítés hozta meg nekik. Míg 2016-ban 663 millió forintos adózott eredményt értek el, addig 2017-ben ez az összeg már 2,7 milliárd forintra növekedett.

Ez is azt mutatja, hogy aki a Fidesz pártcsaládhoz közel áll, az csak jól járhat. Van aki a nemzeti dohányboltok kialakításával, van aki a földek elosztásával és mit a példa is mutatja, vannak akik a migránsok megállítására felállított kerítéssel járnak jól.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top